Centiken múlt, hogy balesetezzen Donald Trump repülőgépe: súlyos helyzetben volt az Air Force One
Légiforgalmi incidens történt Donald Trump amerikai elnök repülőgépe közelében, New Yorkban.
Légiforgalmi incidens történt Donald Trump amerikai elnök repülőgépe közelében, New Yorkban.
Bár egyes piaci szereplők a légi közlekedésben a 2024-eshez képest is jelentős késésekre, káoszra számítanak, a budapesti szakértők ennél jóval optimistábbak.
Az Eurocontrol jelentése szerint kilenc európai tagállam légterében várhatók jelentős késések a nyári csúcsidőszakban.
A SpaceX Starship rakétája a texasi indítás után megsemmisült, ami jelentős fennakadásokat okozott a légi közlekedésben.
Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé hétfőn a légi utasok jogairól.
A HungaroControl munkatársait külön figyelmeztették az etikai szabályokra, például arra, hogy ne kommunikáljanak a közösségi médiában.
Bár általában előnyt jelent a felsőfokú végzettség, annak hiánya nem zárja ki, hogy valaki álomfizetést érjen el.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a tíz legjobban fizető állás közül három esetében diploma nélkül is el lehet helyezkedni.
A pandámia után sokan szeretnének újra utazni, azonban világszerte káosz van a reptereken.
Egyharmaddal csökkent a sztrájktól eltiltott légiirányítók jövedelme január óta, állítja egy iparági forrás.
A magyar légiforgalmi szolgálat minden szakmai intézkedést megtett, amelyekkel a nemzeti ünnep idején is garantálható a budapesti nemzetközi repülőtér induló és érkező forgalmának.
A SZEF, az ÉSZT, a MASZSZ és a Liga Szakszervezetek közös nyilatkozata a légiforgalom-irányítók veszélyhelyzet alatti sztrájktilalmával kapcsolatban.
Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet.
A járvány...
Már a tanulók is brutál pénzt kapnak.
Az olaszországi sztrájk miatt a Wizz Air járatai is késhetnek.
Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban - közölte a HungaroControl az MTI-vel. Ha továbbra sem jutnak közös nevezőre, akkor április 23-án határozatlan idejű sztrájkba lépnek.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a légiforgalmi irányítók a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között.
Nagy gondok lehetne.
Egy év leforgása alatt közel 10 százalékkal megnövekedett a fejünk fölött repülő gépek száma, ám a magyar légtérbe belépő gépeknek csupán a tizede landol valamelyik hazai reptéren. A légiirányítók egyelőre még bírják a terhelést, de munkaerőbővítésre lenne szükség - derül ki a Világgazdaság cikkéből.