17 °C Budapest

Durva húzás: kitiltották a buszokról a mozgáskorlátozottakat

2016. március 1. 09:45

Egyes közlekedési társaságok biztonsági okokra hivatkozva kitiltották járataikról az elektromos mopeddel utazó súlyosan mozgássérült embereket. A fogyatékos emberek jogainak biztosítása érdekében egyeztetések kezdődtek a minisztériumok, a hatóságok és az érdekképviseleti szervezetek között - írja a Magyar Hírlap.

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a lapnak elmondta: vannak olyan közlekedési társaságok is, amelyek évek óta gond nélkül szállítják a mopeddel közlekedő mozgássérülteket. A biztonsági aggályokra nem a mopedesek kitiltása a megoldás, hanem az, ha megteremtik a biztonságos közösségi közlekedés feltételeit.

Kerekes székkel bárki igénybe veheti a járműveket. A MEOSZ szerint azonban azért használják a mopedet, mert az felel meg leginkább a körülményeiknek, állapotuknak, az útviszonyoknak. Az egészségbiztosító vagy mopedet, vagy kerekes széket támogat. Ezek azonban több százezer forintba kerülnek, az érintettek nem tudják a második segédeszközt önerőből megvásárolni maguknak.

A MEOSZ ágazatközi egyeztetést kezdeményezett, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának képviselői is részt vettek. Hamarosan részletesen átbeszélik a szövetség javaslatait, megvizsgálják, milyen jogszabályváltozásokra van szükség ahhoz, hogy az egész ország területén egységesen garantálni lehessen a mozgássérült emberek biztonságos közlekedéshez való jogát - írta az újság.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?