Növényi Norbert győzelem esetén szerződést kaphat a világ vezető MMA-szervezeténél, a UFC-nél.
A pedagógusok és az ellenzéki pártok is arra szólítják fel a kormányt, hogy vonja vissza a tanári fizetések minimálbértől való elválasztására tett javaslatát. A pedagóguskar szerint a lépéssel az életpályamodell legfontosabb eleme veszne el, sőt sokak reálkeresete még csökkenhet is. A szaktárca szerint nincs ok aggodalomra, mert megvan a következő béremelés fedezete - írja a Magyar Nemzet.
Visszavonatná a kormánnyal a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) a költségvetési törvény azon passzusát, amely megszüntetné a pedagógusbérek minimálbérhez kötését. Horváth Péter, a testület elnöke tegnap arra hívta fel a figyelmet: az illetményalap minimálbérhez való rögzítése a pedagógusok előmeneteli rendszerének legfontosabb pillére volt. Ez jelentette a garanciát a jövedelmek értékének megőrzésére, ezért a tervezett változtatás szerinte egyértelműen hátrányos a pedagógusoknak.
Az NPK állásfoglalása szerint félő, hogy a jövő szeptemberben esedékes, három százalék körüli újabb fizetésemelés már egyszázalékos évi infláció mellett is reálbércsökkenést jelent a pedagógusok többségénél.
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






