A tervezett száznál is több, közel 130 hazai vállalkozást keresett fel személyesen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a „100 nap – 100 vállalkozás”...
Nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhet sok kis- és középvállalkozás, ha csak az 500 millió forintnál kisebb árbevételű társaságok kaphatnak támogatást a pénztárgépek cseréjéhez - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány döntése alapján ötvenezer forint támogatást kaphatnak a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozók. A kompenzáció azoknak a társaságoknak, illetve egyéni vállalkozóknak jár, amelyek éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat. A támogatás maximum 5 pénztárgép bekötéséhez vehető igénybe.
Az OKSZ pénteki közleményében hangsúlyozta: a szövetség javaslata korábban is az volt, hogy a legkisebb vállalkozásoknál a pénztárgép vásárlásának, átalakításának teljes költségét térítse meg a költségvetés. Elsősorban a mikrovállalkozások közül sok küzd napi, néhány ezer forintos költséggondokkal, számukra létkérdés a teljes összegű támogatás. Az OKSZ szerint a bejelentett támogatási móddal szemben indokolt lenne valamennyi további kis- és középvállalkozás segítése, számukra javasolható az ötvenezer forint.
Előzetes számítások szerint az új pénztárgépek 80-100 ezer forintba kerülhetnek, ehhez jönnek még az átállás további költségei - ismertette a szervezet.
Az OKSZ szerint egyszerűsíthető a támogatás igénylése is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói listájában szereplő vállalkozások mentesíthetők lennének az előzetes igénylés alól.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az igénylés október 31-i határideje igazodik a pénztárgépcserék teljesíthető menetéhez azzal, hogy az átállásra a megfelelő támogatással készek a kereskedők. Ugyanakkor a tervezés és a gyártás, továbbá az új gépek üzembe helyezése már kizárólag a pénztárgép-szolgáltatók teljesítményétől függ - mutatott rá a szövetség.
Az OKSZ közleményében emlékeztet arra, hogy a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal a tervezett intézkedés bejelentése óta támogatta. Évente több mint ezer milliárd forint adó az államkassza helyett a magánzsebekbe jut, ami súlyos sérelem az adóelőírásokat megtartó vállalkozások számára is. A pénztárgépek adóhatósági bekötésével jelentős többletbevételhez juthat a költségvetés. Ennek alapvető feltétele, hogy az adóhatósághoz beérkező értékesítési és pénztárgép-kezelési adatok elemzése alapján a nyugtát nem adó szolgáltatók kiszűrhetők legyenek - áll a közleményben.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






