13 °C Budapest

Újraindul az Első munkahely garancia program

MTI
2013. február 26. 14:14

Újra elindul a pályakezdőket támogató Első munkahely garancia program március 1-jén, a támogatás összege 5 milliárd forint, amelyből legalább 7200 fiatal támogatható - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A programra szakképzett és szakképzetlen 25 év alatti fiatalok jelentkezhetnek a munkaügyi kirendeltségeken, ahol munkaadót is segítenek keresni számukra.

A munkaadó legfeljebb hat hónapig kapja meg a pályakezdőnek fizetett munkabért és közterheit, viszont utána a foglalkoztatási idő felének megfelelő továbbfoglalkoztatást kell vállalnia. A továbbfoglalkoztatásra a munkahelyvédelmi akcióterv szerinti támogatás jár.

A munkabér legfeljebb a minimálbér másfélszerese lehet - ismertette a részleteket az államtitkár.

Czomba Sándor a tavaly szeptemberben indult korábbi programról elmondta, hogy a cél akkor 3 milliárd forint támogatással 3600 szakképzetlen fiatal négyhavi munkához juttatása volt. Az eredmény ehhez képest 3,6 milliárd forintos támogatással 7200 munkahely lett. A támogatottak közül 3900-an még az idén januárban is dolgoztak, pedig abban a pályázatban nem szerepelt a továbbfoglalkoztatás kötelezettsége.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az államtitkár a statisztikai adatokat ismertetve kiemelte, hogy a pályakezdők száma Magyarországon 72 ezer, a munkanélküliség a körükben 28,4 százalékos, szemben az uniós átlag 30 százalékkal. Az alap- és középfokú végzettségű pályakezdők között több a munkanélküli az uniós átlagnál, míg a felsőfokú képzettségűeknél jobb a magyar adat.

Az államtitkár cáfolta a kedd reggeli sajtóban a KSH munkanélküliségi adataival kapcsolatos állításokat. Tájékoztatása szerint nem igaz, hogy a munkaadók részmunkaidőbe vitték az alkalmazottaikat, illetve hogy a foglalkoztatás növekedését a közfoglalkoztatottak adták.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?