18 °C Budapest

Milliárdos támogatásból készül az elektronikus nyugdíjdosszié

2010. április 13. 12:02

A nyugdíjellátás területén dolgozó állami szervek munkája kiemelten fontos. Ahhoz, hogy a végigdolgozott évtizedek után a jogszabályok alapján járó nyugdíjellátást mindenki megkaphassa, szükséges a megfelelő háttér. A nyugellátás alapja így szükségképpen egy évtizedekre visszamenően pontos és részletes nyilvántartás, adatbázis, amely tartalmazza a különböző nyugdíjbiztosítási ellátások megállapításához szükséges adatokat. Magyarországon ezt az adatbázist a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért is felelős szerv, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) felügyeli és működteti.

Az adatbázis informatikai fejlesztéséhez az ONYF az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban korábban kiírt "Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása" című pályázatra nyújtott be projektjavaslatot, ahol végül 1,019 milliárd forint támogatást kapott a "Betekintési jog gyakorlása magánszemélyek számára a nyugdíjbiztosításnál nyilvántartott adatokba" című fejlesztés. A projektet teljes egészében az EKOP, azaz az uniós és a magyar költségvetés finanszírozza.

Új szolgáltatások

A projektet és az ONYF informatikai megoldásait Kissné Veres Ilona főosztályvezető, a projekt kapcsolattartója mutatta be. Elmondása szerint a nyugdíjbiztosítási ágazat nyilvántartása döntően a Központi Elektronikus Nyilvántartási Rendszerre (Kelen) épül. Az adatbázisban jelenleg mintegy 53 millió darab papír alapú nyilvántartó lapról szkennelt okmány és körülbelül 80 millió darab, elektronikusan tárolt okmány található. A darabszámok persze gyorsan és folyamatosan növekednek. Az okmányok jelentős része hozzá van rendelve az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól átvett személyi adatbázisra épülő Kelen-adatbázisban szereplő személyek valamelyikéhez.

A nyugdíjbiztosítás mindig élen járt az informatikai fejlesztésekben. Az ONYF elődeinél már a kezdetektől fogva, 1968 óta használnak valamilyen informatikai alkalmazást. A hosszú múlt azt is jelenti, hogy az EKOP-ból támogatott új rendszer már a harmadik e-ügyintézési szolgáltatás lesz a nyugdíjbiztosításban. A mostani projekt célja egy olyan elektronikus ügyintézési rendszer, illetve az ügyfelek részére elérhető szolgáltatás kialakítása, amellyel az állampolgárok megtekinthetik a nyugdíjbiztosítás központi nyilvántartási rendszerében tárolt, rájuk vonatkozó adatokat, és ha esetleg hiány vagy téves adat fordul elő, akkor jelezhetik a hivatalnak, hogy mit kérnek javíttatni, módosítani. Az új fejlesztés az online betekintéshez, az ügyfelek visszajelzéseinek fogadásához és kezeléséhez egyrészt a Kelen rendszer egyes elemeinek újraírását vagy továbbfejlesztését, másrészt új webes szolgáltatások kialakítását igényli. A rendszer használni fogja a már létező ágazati törzsadatbázisokat: a Kelen személyi adatbázisát és a foglalkoztatói adatbázist. Továbbfejlesztik a Kelen rendszer dossziékezelési modulját, és kialakítanak egy új típust, az úgynevezett megtekintési dossziét, ami alapja lesz a webes felületen át elérhető e-dossziénak.

Az adatokhoz az ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzáférni, az ügyfélkapun belépést követő viszontazonosítással, így garantálható, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá a nyilvántartott adatokhoz.

Három fázisban

A projekt eredményeként három fázisban több eljárás érhető majd el. Az első fázis az úgynevezett ügyintézői közreműködés nélküli eljárás. Itt a sikeres viszontazonosítás és belépés után a rendszer létrehozza az e-doszsziét, amibe a Kelen rendszerből automatikusan legyűjtik az ügyfélhez tartozó, elektronikus okmányokat és szkennelt képeket. Az ügyfél tájékoztatást kap az e-dosszié elkészültéről, és hogy a dosszié tartalmát megtekintheti, a dossziéban szereplő okmányokat kinyomtathatja. A kinyomtatott okmányok önmagukban nem hitelesek, a hitelesítést az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervtől lehet kérni. Ha az ügyfél az értesítés átvételét követő harminc napon belül nem kér adatmódosítást, nem jelez eltérést, vagy nem kér kivizsgálást az adataival (például biztosítási idő, kereseti adatok) kapcsolatosan, akkor a dossziét archiválják. Az archivált dosszié ezután bármikor újból megjeleníthető.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A második fázis, amikor az ügyfél kéri a nyilvántartott adatok javíttatását vagy a hiányzó adatok pótlását. Ilyenkor az e-doszsziéba automatikusan be nem került, elektronikus okmányok és a más nyilvántartásokban szereplő okmányok, adatok (például az APEH-tól átvett járulék-folyószámlairatok) tisztázására és a tisztázott adatok e-doszsziéba helyezésére kerül sor. Ebben a fázisban történik meg a kért, de eredeti formában meg nem mutatható okmányok elektronikus rögzítése is. Az ügyfél végül tájékoztatást kap arról, hogy újabb okmányok kerültek be a dossziéba, ezeket természetesen megtekintheti. A második fázisnál is harmincnapos határidővel archiválják az e-dossziét, és ez is bármikor újra megjeleníthető.

Az ügyfelek egyedi kivizsgálást is kérhetnek, ha az elektronikus nyilvántartásban nem található meg valamilyen adat. Ilyenkor kivizsgálják az eltérést, ami persze nem kizárólag elektronikusan történik, mert bizonyítani kell a kiegészítés jogosságát. Ha a bizonyító okirat és a meghallgatás alapján jogos az igény, az új adatokat rögzítik a Kelen rendszerbe.

Kissné Veres Ilona elmondta, hogy várhatóan komoly igény lesz majd a bemutatott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokra, mert a most használt más módokon is nagy számban érkeznek igénybejelentések -az új rendszer éppen ezt a folyamatot fogja felgyorsítani, javítani.

Mindenki jól jár

Véleményük szerint a projekt mind az ügyfelek, mind pedig a nyugdíjbiztosítási szervek számára több fontos előnnyel jár:
- az ügyfelek egyszerűen, személyes megjelenés nélkül, biztonságosan, hivatali időn túl is hozzáférhetnek a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban rájuk vonatkozó, elektronikusan tárolt adatokhoz, bármikor megtekinthetik, ellenőrizhetik azokat, kezdeményezhetik az adatok korrekcióját, a hiányzó adatok pótlását; ezzel biztosítható, hogy a megkapott nyugdíjellátás megfelelő legyen;
- meggyőződhetnek arról, hogy foglalkoztatójuk vagy más szervezetek teljesítették-e, és ha igen, akkor milyen adatokkal az ügyfélre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségüket;
- a nyilvántartásban szereplő adatokról hatósági bizonyítvány kiállítása kérhető;
- a folyamatos "adattisztázás", pontosítás lehetővé teszi, hogy az adatbázisból hiányzó vagy hibás adatokat beszerezzék, javítsák, így elkerülhetőek az adatvesztések;
- az elektronikus ügyintézéssel csökkenthető az ügyfélszolgálati tevékenység, a papírfelhasználás és a postaköltség.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom