Tartozóknak nem jár vissza az elvárt adó

Pénzcentrum
2007. március 12. 08:30

Múlt hét pénteken terjesztette az országgyűlés elé a Pénzügyminiszter az elvárt adó eltörlésére vonatkozó javaslatot, amelyet ma akár már meg is szavazhatnak a képviselők, gyorsított eljárás keretében - írja a Napi Gazdaság.

Ez azt jelenti, hogy a kormány lemond az alkotmányellenesnek ítélt adó első két havi, 9,2 milliárd forintot kitevő összegéről. Ezt azért fizettethette volna be a cégekkel, mert az Alkotmánybíróság csak február végi hatállyal semmisítette meg a szabályt.

A benyújtott törvényjavaslat január elsejei hatállyal szünteti meg az egyéni vállalkozókra, illetve a társaságokra vonatkozó szabályozást, valamint kitér a már befizetett, illetve bevallott összegek rendezésére is.

A javaslat szerint az adóhatóság a már benyújtásra került bevallásokat kijavítja, és értesíti az adózót az esetleges visszatérítés összegéről. Ezt azonban nem minden esetben utalja vissza, ugyanis ha a társaságnak más adónemben tartozása van, a túlfizetés összegét az APEH hivatalból arra számolja el.

Ha az adózónak nincs tartozása, akkor rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről, ellenkező esetben a túlfizetést az APEH a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el. Szakértők szerint ez a módszer azonban újabb jogvitát generálhat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elmúlt két hónap során 500 vállalkozás adott le bevallást az elvárt adóról, ennél azonban kevesebben fizettek. A pénzügyi tárca nem tudott arról tájékoztatást adni, hogy mennyien és pontosan mekkora összeget fizettek be.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?