16 °C Budapest

Diákhitel 40 évesen

Pénzcentrum
2006. április 5. 14:30

Döntött a kormány a diákhitel rendszer bővítéséről. Szeptember elsejétől 10 százalék alá csökken a diákhitel kamata. A kamat mértéke a jelenlegi 10,22 százalékról 9,5 százalékra fog csökkenni

.

Megnyílik a hallgatói hitel felvételének a lehetősége az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országokban tanulmányokat folytató magyar állampolgárok számára, elősegítve ezzel a hallgatói mobilitást, és a nemzetközi tapasztalatok megszerzését. Hallgatói hitelre vállnak továbbá jogosulttá a Magyarországon tanuló és munkaviszonyban álló, vagy önfoglalkoztató EGT állampolgárok, továbbá a letelepedési, vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező személyek.

Az új rendelet alapján a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói attól függetlenül vehetnek fel diákhitelt, hogy melyik képzési ciklusban folytatnak tanulmányokat, azaz a doktorandusz hallgatókra is kiterjeszti a rendelet a hitel igénybevételének a lehetőségét.

Változást jelent az eddigiekhez képest, hogy a felvehető hallgatói hitel összege differenciálttá válik: a 2006/2007. tanévtől az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók havi 30.000 Ft, míg a költségtérítéses hallgatók 40.000 Ft hitelt vehetnek fel, feltéve, hogy utóbbiak vállalják a magasabb, 8 százalékos törlesztési hányadot.
További előrelépést jelent, hogy az új rendelet megszünteti a diákhitel igénylésére vonatkozó 35. életévhez kötött korhatárt. Bevezeti ugyanakkor a 40. életévhez kötött korhatárt a törlesztés megkezdésére, valamint folyósítást korlátozó feltételként.

Az új rendelet alapján a jogosultsági idő egységesen 10 félév. Ha a képzési idő meghaladja a 10 félévet, akkor a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de összesen legfeljebb 14 félév lehet.

A hitel felvétel lehetősége továbbra is biztosított a felsőfokú szakképzésben tanulmányokat folytatók számára.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?