Csillag Tamás a Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatója mai sajtótájékoztatójukon elmondta, hogy a 2001 szeptemberében induló hazai hallgatói hitelezés története egy igazi sikersztori.

Ez év június 30-ig összesen 193.311 Diákhitel igénylés érkezett be a diákhitel központhoz, közülük 184 ezren feleltek meg a folyósítási feltételeknek, és számukra több mint 85,5 milliárd forint került kifizetésre. Az elmúlt tanévben már minden harmadik jogosult élt a hitel lehetőségével és a felvett kölcsönök átlagos összege személyenként elérte az évi 213 ezer forintot.
A hitelkonstrukció töretlen népszerűségét mutatja, hogy szeptember 15-ig több mint 16 ezer új igénylést adtak le, Az új tanévben az igényelhető összeg felső határa 30 ezer forint az aktuális kamat pedig évi 11,25 százalékra csökkent. Azok akik megfelelnek a jogosultsági feltételeknek, és szeptember közepéig be is iratkoztak a tanintézetükbe, azok október 14-én juthatnak először a kölcsönükhöz, ekkor összesen a Diákhitel Központ mintegy 7,5 milliárdot fog kifizetni az igénylőknek.
A hitelt a szemeszter során bármikor lehet igényelni. Ha valaki a hónap 15-ig leadja az igénylését és jogosult a kölcsönre, akkor a következő hónap 15-én jut a pénzéhez.
Az igazgató egy rövid ünnepség keretébe köszöntötte, és mutatta be a sajtónak Gajdács Andreát a 200.000. diákhitel igénylőt aki elmondta hogy: az interneten keresztül tájékozódott a konstrukcióról és a havi 30 ezer forintos kölcsönből a tandíjat és a nyelvóráit fogja finanszírozni.
Kapcsolódó oldalak:
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. szeptember 23. 17:02
Media1
2026. augusztus 23. 20:00
MEDIA1 | 2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog | 2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor | 2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts | 2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Hitel legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:55

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:23

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 20:29



