7 °C Budapest

Mégis választási költségvetés készült?

Pénzcentrum
2005. szeptember 28. 09:05

A kormány várhatóan ma fogadja el a jövő évi költségvetés tervezetét, mely pénteken kerülhet a parlament elé. A Népszabadság információi szerint a pénzforgalmi jellegű deficit a terv szerint 1533 mrd Ft, ami az idei 1022.6 mrd Ft-os előirányzatnál több mint 500 mrd Ft-tal magasabb. Az eredményszemléletű hiány tekintetében a konvergencia program a GDP arányában 2.9%-os deficitet jelöl meg jövőre,

ugyanakkor ez elérheti az 5.3%-ot a módosított előirányzat szerint. Feltehetően ez állhat Gyurcsány Ferenc tegnapi azon kijelentése mögött, hogy az év végéig felül kell vizsgálni az euró 2010-es bevezetésének céldátumát. A korábban gondoltnál magasabb hiány mögött nem az autópályaépítések állnak, ugyanis ez a finanszírozás feltehetően kívül lesz a büdzsén jövőre, ehelyett olyan lazító jellegű lépések kerülhettek beépítésre, melyek részben a választásokhoz kapcsolódnak.

A pénzforgalmi szemlélet szerint a deficit jövőre elérheti a GDP 6.5%-át, ami magasabb az idei egyelőre igen bizonytalannak tűnő hiányszámnál. A kormány kitart a pénzforgalmi terv 2004-es tarthatósága mellett, mely 4.7%-os hiányt jelentene. Ennél az új 2006-os szám 1.8%ponttal magasabb.

Az eredményszemléletű hiánymutatókat tekintve a különbség valamivel kisebb. Jövőre nyugdíjkorrekció után a deficit 5.3%-ot tehet ki a konvergencia programban szereplő 2.9%-kal szemben. Idénre a Magyar Hírlap információi szerint a deficit nyugdíjkorrekció nélkül 7.4%-ot, korrekcióval 6.1% körüli értéket érhet el. Veres János pénzügyminiszter ma a kormányszóvivői tájékoztatón ismerteti a 2005-ös és 2006-os hiányszámokra vonatkozó kormnyzati elképzeléseket.

A korábban tervezettnél magasabb hiányszámok mögött nem az áll, hogy az autópályaépítés költségeit a költségvetés kiadásai között szerepeltetik, ugyanis az jövőre feltehetően a terveknek megfelelően kívül marad. A deficitcél növekedéséért más tételek felelősek, melyek egy része jellegét tekintve a választási költségvetéshez kapcsolódik.

A kormány eredetileg azzal számolt, hogy a közalkalmazottak jövőre nem kapnak béremelést, ugyanis a közalkalmazotti illetménytábla tételeit idén szeptemberben 4.5%-kal növelték, amit figyelembe kell venni. Önmagában ez is 3% feletti reálkereset-növekedést jelentene. Elképzelhető azonban, hogy jövőre is lesz plusz emelés, ami a bérkiadásokat megdobja. A magasabb béremelkedés a nyugdíjakat is tovább növeli a svájci indexálás miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kormány 4%-os nyugdíjemeléssel számol jövőre. A tervek szerint a nettó bérek 5.7%-kal nőnek, az infláció 2.1%-os lehet. Ennek átlaga 3.9%, mely felfelé kerekítve 4%.

A kormány 2006-ra 3.9%-ra tervezi a GDP növekedést, a reálbérnövekedés elérheti a 4.2%-ot.

Az előzetes információk szerint tehát komoly lazulás érezhető az eredeti szigorú elképzelésekhez képest. Ilyen körülmények között zéró közelire csökkent annak a valószínűsége, hogy komoly reálgazdasági áldozatok nélkül vezessük be 2010-ben az eurót. Gyurcsány Ferenc tegnapi nyilatkozata épp erre a problémára utalt. Ahogy a rendszerváltás utáni kb. másfél évtizedben sosem, úgy várhatóan most sem sikerül elkerülni a választási költségvetést.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?