Életét vesztette két posta munkavéi kézbesítőgzés közben a múlt heti, negyven fokot is meghaladó hőségriadó idején,
A magyar nyugdíjak reálértéke 2010 és 2024 között jelentősen, 47 százalékkal emelkedett, ami részben kormányzati intézkedéseknek, részben a nyugdíjas-állomány összetételváltozásának köszönhető. A svájci indexálás alkalmazása esetén a növekedés 12-16 százalékkal magasabb lehetett volna, de ez az érték lényegesen alacsonyabb a közbeszédben szereplő becsléseknél.
Az elmúlt időszakban számos elemzés foglalkozott a svájci indexálás hipotetikus hatásaival, azonban kevesebb figyelem irányult arra a tényre, hogy a nominális átlagnyugdíj reálértéke 2010 és 2024 között 47 százalékkal növekedett. Ez a jelentős emelkedés két fő tényezőre bontható: a kormányzati intézkedésekhez köthető reálemelésre és az úgynevezett cserélődési hatásra.
A KSH adatai szerint a "nyugdíjak, ellátások, járadékok és egyéb járandóságok" kategóriába sorolt tételek egy eltartottra jutó havi összege 2010 és 2024 között 86,4 ezer forintról 234,9 ezer forintra emelkedett. Ez nominálisan 172 százalékos növekedést jelent, ami a fogyasztói árindexszel deflálva 47 százalékos reálnövekedésnek felel meg - számolt be a Portfolio.
Fontos háttérinformáció, hogy a vizsgált időszakban a nyugdíjban részesülők létszáma 18 százalékkal, a népesség arányában pedig 14 százalékkal csökkent. Bár a nyugdíjak tömegének reálértéke 21 százalékkal nőtt, a GDP arányában e kiadás 11 százalékról 8,3 százalékra, vagyis 25 százalékkal mérséklődött.
A 47 százalékos reálnövekedésből becslések szerint mintegy 21 százalék tulajdonítható a kormányzati intézkedéseknek. Ezek közé tartozik a "túlindexálás" (különösen 2013 és 2016 között), a nyugdíjprémium kifizetések, a 13. havi nyugdíj bevezetése, valamint az időszakos vásárlási utalványok. Változatlan áron mérve ez havi 18,2 ezer forintnyi emelést jelent a 2010. évi 86,4 ezer forintos átlagnyugdíjhoz viszonyítva.
A növekedés másik összetevője az összetétel- vagy cserélődési hatás, amely azt tükrözi, hogy magasabb induló nyugdíjjal rendelkezők lépnek be a rendszerbe, miközben átlagosan kisebb nyugdíjú ellátottak kerülnek ki onnan. Az időszak egészét tekintve a reálnövekedés nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a kormányzati emelések és a cserélődési hatás között.
A svájci indexálás hipotetikus hatásának vizsgálatához két változatot elemeztek: egy "kemény" és egy "puha" verziót. A kemény változat esetén az átlagos reálnyugdíj akkor is csökken, ha a reálbérek visszaesése negatív tartományba húzza az indexet, míg a puha változatnál ilyen esetben nincs reálnyugdíj-csökkentés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A számítások szerint a svájci indexálás alkalmazása esetén a nyugdíjak reálértéke 12-16 százalékkal haladta volna meg a tényleges reálemelés mértékét. Ez az érték lényegesen alacsonyabb a közbeszédben gyakran emlegetett becsléseknél.
A svájci indexálás mellett szól, hogy folyamatos és politikamentes rendszert biztosítana. Az alkalmi emelések, különösen a 13. (és a 2026-tól tervezett 14.) havi nyugdíj bevezetése egyértelműen a parlamenti választásokhoz kapcsolódik, és azt a téves képzetet keltheti, hogy a nyugdíjak emelése kizárólag a kormány jóindulatán múlik, gazdasági korlátok nélkül.
Bár mindkét módszer csökkenti az átlagnyugdíjak lemaradását az átlagos nettó keresetektől, a többlethavi emelések feleslegesen kiterjednek az indulónyugdíjakra is, így megőrzik a régebbi nyugdíjak lemaradását az újabbakhoz képest.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







