12 °C Budapest

Szinte hihetetlen: 20 milliót foghatsz, ha berobban a Matolcsy-bomba

2019. március 1. 17:32

A Magyar Nemzeti Bank megjelentette a 330 pontból álló programját, amelynek célja az ország felzárkóztatása. Ezek közül több is lakosságot közvetlenül érinti, ilyen például a CSOK 10 milliós támogatásának kiterjesztése a kétgyerekesekre. A pontos részletszabályok egyelőre nem ismertek, de mi most kiszámoltuk, hogy a támogatás ilyen módosítása hogyan érintené a hitelfelvételt.

330 pontból álló versenyképességi programot jelentett meg az MNB a héten, ennek egyik eleme pedig a CSOK támogatásának várva várt kiterjesztése a kétgyerekesekre. Hozzá kell tenni, hogy konkrétumokat egyelőre nem ismerünk, azt már a számolgatások előtt is el tudjuk mondani, hogy a kétgyerekeseknek hatalmas segítség lenne, ha a jelenlegi 2,6 millió forintos vissza nem térítendő támogatást rájuk is kiterjesztenénk. Nézzük meg számszerűen, hogy mennyit is jelent ez?

Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Az a pár, aki nem vállal gyereket, jelenleg csak piaci kamatozású hitelhez juthat. Hogy megnézzük, mennyi is a kamat manapság, felütöttük a Pénzcentrum kalkulátorát, és megnéztük, hogy 30 millió forinthoz milyen feltételekkel juthatunk. 20 év futamidővel számoltunk, és 10 év kamatfixálást néztünk meg.

Az Erste ajánlata 4,48 százalékos THM-mel érhető el, a K&H-é 4,62-vel. A Budapest Bank termékét választva 4,86 százalék lehet a THM-ünk, a Raiffeisenével4,81. Ezen ajánlatok átlagkamata 4,69 százalék, így ezzel fogunk a továbbiakban számolni.

Ha nincs gyerek, marad a piaci kamatozás

A példánkban szereplő párnak 30 millió forintra van szüksége, és 20 évre szeretné felvenni azt. Ahogy már az imént írtuk, a piaci hitel 4,69 százalékos THM-mel érhető el. Ha a pár gyerekvállalás nélkül veszi fel a 30 millió forintot, akkor a törlesztője ilyen kamat mellett 192 926 forint lenne. A teljes visszafizetendő összeg elérni a 46 millió forintot.

Egy gyerek esetén még nincs jelentős kedvezmény

Ha valaki bevállal egy gyereket, akkor 600 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kap. Ez praktikusan azt jelenti, hogy amennyiben a párnak fixen 30 millió forintra van szüksége, akkor így már csak 29,4 millió forintot kell felvennie. Ez viszont ugyanúgy piaci kamattal kamatozik, mint az előző esetben.

Mindez tehát nem jelent sok könnyítést egy eggyermekes családnak, hiszen a törlesztő így csak 3 ezer forinttal lesz kevesebb, a teljes visszafizetendő összeg pedig 45 millió 376 ezer lesz. Azaz nem egész egy millió forinttal kevesebb, mint az előző esetben

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha berobban a kétgyerekes bomba, az már óriási segítség

A jelenlegi szabályozás szerint 2,6 millió forint jár a kétgyerekes pároknak. Ha azonban ezt az összeget 10 millió forintra emelik, akkor a családnak már csak 20 millió forintnyi hitelt kell felvennie. Ráadásul ebből 10 millió forint kamattámogatott, 3 százalékos, fix kamatozású lakáshitel lesz.

Mindez annyit tesz, hogy a kamattámogatott hitel törlesztője 55 460 forint lesz, a piaci kamatozású 10 millió forinté pedig 64 309. Ha ezeket összeadjuk, akkor megkapjuk, hogy 119 769 forint lesz az összetörlesztő, a teljes visszafizetett összeg pedig 28,7 millió forint. Ez már majdnem 20 millió forinttal kevesebb ahhoz képest, amikor nem születik gyerek. Közben ők is ugyanahhoz a 30 millió forinthoz jutottak hozzá, mint a gyereket nem vállaló párok.

Három gyereknél így nem lesz nagy különbség

A jelenlegi szabályozás szerint csak három gyerek után jár a 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás. Ha ezt bevezetik 2 gyerekre is, akkor ehhez képest a harmadik gyerek már nem spórol annyi pénzt a hitelfelvételnél, mint a második gyerek az elsőhöz képest. Ha csak a támogatás összegét terjesztik ki, akkor a 3 gyerekkel járó kedvezmény csak a kedvezményes hitelösszegben jelenik majd meg - az ott 15 millió forint.

Így csak 5 millió forint piaci kamatozású hitelt kell majd felvennie a párnak a 10 milliós támogatás és a 15 millió forintos kamattámogatott hitel mellé. Ez azt jelenti, hogy a teljes visszafizetendő 27,6 millió forint lesz, miközben a család 30 millió forinthoz jutott.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MEDIA1  |  2024. április 15. 18:58
Starcz Ákos, a kormányközelből bekebelezett Index.hu Zrt. vezérigazgatóját felkérték a szintén kormá...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem