Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
Megszületett az Alkotmánybíróság határozata, amelynek legfontosabb részlete az, hogy jogszabályilag KIVÉTELESEN bele lehet nyúlni korábban kötött szerződésekbe is. Nincs azonban szó arról, hogy egyes szerződések közvetlenül Alaptörvény-ellenesek lennének.A LEGFONTOSABB RÉSZLETEKKivételes esetekben módosíthatók a meglévő szerződések jogszabállyal.Társadalmi hatásaikat tekintve a devizahitelek ide sorolhatók.Csak úgy lehet megváltoztatni a meglévő szerződéseket jogszabállyal, ahogy ezt a bíróságok ma is megtehetik.A bírói döntéseket és a jogszabályokat azonban felülvizsgálhatja az Alkotmánybíróság - alkotmányellenesség esetén semmissé tehetők.
Ma délelőtt Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke ismertette a testület - a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését. A határozatnak talán az a legfontosabb pontja, hogy jogszabályilag KIVÉTELESEN bele lehet nyúlni korábban kötött szerződésekbe is. Ezt azonban olyan feltételekkel teheti meg, hogy ennek során a bírósági gyakorlatot kell figyelembe venni.
Elhangzott, hogy az állam feladata a fogyasztóvédelem intézményrendszerének és jogszabályainak megteremtése. Konkrét bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására az Alkotmánybíróság jogosult, ám meglévő szerződések megváltoztatására, megsemmisítésére nincs jogosítványa.
Nem vezethető le az Alaptörvényből alkotmánybírósági határozottal az, hogy bizonyos szerződések megfelelnek-e az Alaptörvényben meghatározott (pl. fogyasztóvédelmi) elveknek, vagyis nincs szó arról, hogy egyes szerződések közvetlenül Alaptörvény-ellenesek lennének. Ezt azonban sokféle jogszabállyal szabályozni lehet, amelyek közül az Alkotmánybíróságnak nem feladata dönteni.
A bírói szeződésmódosítás a példa
1991-ben az előző Alkotmány alapján már döntött úgy az Alkotmánybíróság, hogy bizonyos körülmények mellett szélsőséges esetben (államcéllal való ellentétesség) jogszabállyal lehet módosítani szerződéses feltételeket.
Az Alkotmánybíróság 2014-ben a szerződéses szabadságot továbbra is az Alaptörvényben biztosított jognak tekinti. A rendkívüli társadalmi változások azonban érinthetik a szerződések nagy tömegét, amelyre vonatkozóan az Alkotmány lehetővé teszi a meglévő szerződések jogszabállyal történő változtatását.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jogalkotó akkor jogosult módosítani a szerződéseket, ha a szerződés változatlan tartalommal fennállása valamelyik fél érdekét lényegesen sérti, vagy pl. a változások (pl. árfolyamváltozás) nem volt előre láthatók.
Úgy lehet csak törvényileg módosítani a szerződéseket, ahogy azt a bíróságok megtehetik jelenleg is. A változtatás során mindkét fél érdekeit figyelembe kell venni.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






