12 °C Budapest
two big office buildings with glass facades and sun reflections in the windows

A bankokat sem kíméli a válság: hiába pörögnek a hitelek, nagyot bukott az Erste

2022. november 9. 11:59

Az Erste Banknál folytatódott a hitelezés növekedése a harmadik negyedévben, a költségek és az álolami terhek emelkedése, valamint a számviteli elszámolások és a tartalékok képzése miatt  azonban az időarányos eredmény a tavalyinál rosszabb lett. Az új finanszírozás volumene 44 százalékkal nőtt az idei első kilenc hónapban, míg az ügyfélhitelek és kötvények állománya 15,5 százalékkal bővült egy év alatt. A működési bevételeket 5,6 százalékkal sikerült növelni, a költségek azonban 26,7 százalékkal emelkedtek. Az adózás utáni eredmény így 59,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - árulták el pénzintézet vezetői a bank szerda délelőtti sajtótájékoztatóján.

Az Erste Bank működési bevételei az év első kilenc hónapjában 5,6 százalékkal nőttek a kamatbevételek, valamint a díj- és járulékbevételek növekedésének köszönhetően. Ezen belül a nettó kamatetbevételek 62,6 százalékos növekedést produkálták, a díj- és jutalékbevételek pedig 17,5 százalékkal emelkedtek. A kereskedelmi és konverziós bevételek azonban 18,3 milliárd forinttal visszaestek. A működési bevételt 28,2 milliárd forinttal csökkentette az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A müködési költség 26,7 százalékkal nőtt egy év alatt, jelentős részben az OBA-befizetések emelkedése, a magas infláció, valamint a béremelések miatt. A pénzintézet működési eredménye emiatt 11,3 százalékkal 67,3 milliárd forintra csökkent. A költség/bevétel arány szeptember végére 53,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 44,4 százalékról. Az adózás utni eredmény 18,3 milliárd forint volt, míg a tavalyi év azonos időszakát még 45,1 milliárd forintos nyereséggel zárta a pénzintézet. A bank tőkemegfelelése kiemelkedő, a hitelportfólió minősége pedig stabilan jó, a magyar Erste sokktűrő képessége magas - árulrta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök- vezérigazgatója az idei év első hónapjának eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2022. szeptember végén 15,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumenet pedig 44 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi teljesítményhez képest. Az NPL-ráta is csökkent. 2,5 százalékra esett az egy évvel korábbi 2,9 százalékról - mondta el a bankvezér.

A teljes lakossági hitelállomány 1 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések értéke az idei első kilenc hónapban 7,8 százalékkal maradt el a 2021-estől. A lakáspiac bővülése a második negyedévben megtorpant, ezért az új lakáshitelek folyósítása 3 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától. A személyi kölcsönök esetében a kihelyezés 11 százalékkal ugrott meg éves összevetésben. A Babaváró hitel iránt 14 százalékkal csökkent a kereslet 2021 azonos időszakához viszonyítva. Büszkék vagyunk arra, hogy mind a magánügyfeleink, mind a kisvállalati ügyfelek száma jobban nőtt, mint tavaly, jelentős a bővülés az aktív ügyfélkörben, legyen szó számla-, kártya- vagy digitális aktivitásról – árulta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója

Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon 21 százalékkal gyarapodott 2021. szeptember végéhez képest. Az Erste a versenytársakénál nagyobb, az eszközosztályok-, valamint kezelési stratégiák közötti diverzifikációnak köszönhetően meg tudta védeni az ügyfelek megtakarításait a háború okozta tőkepiaci visszaesésektől. A privátbanki üzletág szeptember végén 853 milliárd forintos vagyont kezelt, amely stabilan a második helyet jelenti a hazai privátbanki szolgáltatók között – mondta el Cselovszki Róbert

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vállalati üzletágban a kötvény- és a hitelállomány együttesen 33,9 százalékkal nőtt egy év alatt, és szeptember végén meghaladta az 1000 milliárd forintot. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 20 százalékkal, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 29 százalékkal, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 54 százalékkal gyarapodott tavaly szeptember végéhez képest. A tavalyi első kilenc hónap visszafogottabb keresletéhez viszonyítva idén nagyot nőtt az új kihelyezés, az új kötvények és hitelek volumene 124 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 09:12
Ezentúl Havas Henrik a Megoldás Mozgalomhoz és Gattyán György milliárdoshoz közeli Frisshirek.hu-t t...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm