A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Indulhat az utolsó roham a kedvezményes hitelekért? Aki nem siet, most lecsúszhat a vidéki álomházról
Bő 3 hónap még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi CSOK nyújtotta előnyöket. A családi otthonteremtési kedvezmény keretein belül eddig közel 149 milliárd forintot utaltak ki az igénylő családoknak a bevezetése óta eltelt több mint két évben. A támogatás szociológiai hatásai már érzékelhetők, az exponenciálisan növekvő árak mellett azonban egyre kisebb részben tud hozzájárulni a támogatás a lakásvásárláshoz.
Június végéig még közel 30 milliárd forint realizálódhat az ingatlanpiacon belőle, a Duna House várakozásai szerint.
A kormány közlése szerint, az indulása óta idén januárig több mint 27 ezer család igényelte a falusi családi otthonteremtési kedvezményt, közel 149 milliárd forint értékben. A kérelmek több mint felét (54%) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben, míg másik részét már meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be, átlagosan 2,8 millió forint összegben.
„Nem mindegy azonban, hogy a lakásvásárlás tortájából mekkora szeletet tesz ki a falusi CSOK” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője. „Indulása óta ugyanis változatlan összegű ez a fajta támogatás, a lakásárak azonban – a pandémia ellenére is – szignifikánsan emelkedtek. Ez nem csak a nagyvárosokban, hanem a falusi CSOK által érintett, kevesebb, mint 5.000 lakost számláló községekben is tapasztalható.”
A falusi CSOK egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használtlakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak. A cég adatai szerint vidéken átlagosan 23,9 millió forintért lehet egy téglalakáshoz jutni. A támogatás így 2,5, 10,9 vagy 41,8%-át tehetné ki a vételárnak. Ezzel szemben 2019 harmadik negyedévében, a falusi CSOK bevezetésekor, egy vidéki, háromgyermekes család akár a kiszemelt ingatlan felét is ki tudta egyenlíteni a támogatás összegéből.
E családi otthonteremtési kedvezmény bevezetésével – a Magyar Falu Program egyik fontos pillérjeként – a kormány elsődleges célja az volt, hogy megállítsa a falvak, kistelepülések népességcsökkenését. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez sikerült is, a társadalmi fogyás tendenciája számottevően lelassult ebben az időszakban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A legtöbb igénylés az észak-keleti régióból érkezik, arányosan a falusi CSOK-ban érintett községek számával, ugyanakkor – a főváros agglomerációján kívül – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér megyében ugrott meg legnagyobb mértékben a lakosságszám a falusi CSOK motivációjára.
Benedikt Károly szerint a tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90%-a esetében elérhető a falusi CSOK, ami így az ingatlantranzakciók körülbelül 10-15%-át érintheti. Az eddig megigényelt 149 milliárd forint a támogatás bevezetése óta átlagosan 14,9 milliárd forintot jelenthet negyedévente, amely alapján azt becsülik a cég szakemberei, hogy a következő két negyedévben, a program végéig, 2022 júliusáig még közel 30 milliárd forintnyi támogatás fog érkezni a kistelepülések ingatlanpiacára.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








