Miközben az MNB adatai szerint 2025-ben még több tízmilliárd forintos károkat okoztak a pénzügyi csalók Magyarországon, a bankok szerint idén már érzékelhető javulás indult el.
Új területre lépett az eddig főként városközpontokban, turisztikai célpontok közelében aktív készpénz-automata üzemeltető cég, az Euronet. A Közösségi ATM program keretében olyan településeket és városrészeket céloznak meg, ahol jellemzően eddig hiánycikk volt a készpénz. Az új, folyamatosan kihelyezett, kék-sárga színű készülékeket a cég ATM-keresője segít megtalálni.
A Közösségi ATM szolgáltatás már jelenleg is az ország számos, kevésbé frekventált községében, városrészében segíti a lakosok készpénzvételét: a következő hónapokban – az önkormányzatokkal és egyéb szervezetekkel való együttműködés eredményeként - további jelentős növekedésre lehet számítani.
A digitalizáció és az online bankolás terjedésével egyre kevesebb a bankfiók és banki ATM, ugyanakkor a készpénz továbbra is az életünk elengedhetetlen része
- mondja Frank Richárd, az Euronet magyarországi igazgatója. „A Közösségi ATM telepítési programunkat azért indítottuk, hogy a kevésbé forgalmas városrészekben, kistelepüléseken élőknek se kelljen hosszú utat megtenni csak azért, hogy készpénzhez jussanak.”
A cég jelenleg Magyarországon a közel 600 készpénzfelvevő-automatát üzemeltető hálózatát tervezi bővíteni a Közösségi ATM program keretében. A terjeszkedést a készpénz iránti intenzív kereslet indokolja, hiszen az elektronikus fizetések népszerűségének növekedése ellenére hazánkban a készpénz használata továbbra is domináns: 2020-ban a vásárlások összértékének 77 százaléka történt készpénzben a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint.
A készpénzkiadás mindenki számára fontos szolgáltatás, különösen hazánkban, ahol megfigyelhető, hogy a készpénz felvételek, valamint a készpénzzel végzett vásárlási tranzakciók száma is növekedett az elmúlt évek során. Emellett nem elhanyagolható, hogy az ország egyes területein a közelmúltban megfigyelhető a bankok csökkenő aktivitása, így társadalmi feladatunk is segíteni a lakosságot, különösképpen az időseket a készpénzfelvétel megkönnyítésével
– tette hozzá Frank Richárd.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy újonnan kihelyezett Euronet ATM készülékkel kapcsolatban Csévharaszt polgármestere Pulisch József elmondta: „Településünkön régóta probléma volt, hogy nincs készpénz-felvételére lehetőség. A legtöbben még mindig a papírpénzben bíznak: az emberek szeretik a nyugdíjukat, fizetésüket a hónap elején a kezükben tartani, mert azt mindenhol elfogadják és könnyebben be is tudják osztani”
A Közösségi ATM szolgáltatást kifejezetten azoknak az önkormányzatoknak és közösségeknek tervezték, amelyek biztosítani szeretnék lakosaik, dolgozóik számára a készpénzfelvétel lehetőségét. Az automatákból forint mellett euro kivételére is lehetőség van a kártya típusa alapján, illetve
a Magyarországon kibocsátott kártyákkal ezekben is ingyenes a készpénzfelvétel a vonatkozó törvényi szabályozásnak megfelelően: havonta kétszer, maximum 150 ezer forintig.
Hiába rakétázik a forint árfolyama, csúnya feketeleves várja azokat, akik így fektetik be a pénzüket
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








