7 °C Budapest

Sokan már most kiakadtak: így fognak kinézni a jövő munkahelyei

2019. szeptember 10. 13:35

Komoly változás előtt állnak a cégek, aki talpon akar maradni, annak komoly átalakításokra lesz szüksége - de már most vannak ellenzői az újfajta agilis szervezetnek bőven. És nem kifejezetten az idősebb generáció képviselői állnak ellen, hanem sok helyen épp a fiatalok.

Ma már szinte megkerülhetetlen fogalommá vált, mégsem lehet minden szervezetre, szervezeti egységre alkalmazni az agilis átalakítást, mely egyszerre lehetőségteremtés és bomlasztás is, hiszen azt a kultúrát, amiben addig működött a cég, egészen egyszerűen le kell bontani - mondta el Szűts Ildikó, az OHE elnöke az SAP NOW siófoki konferenciájának második napján.

Az agilis szervezet, amelyet egyben stabilra és dinamikusra terveznek, agilis és motivált emberek által alkotott csapatok hálózatából áll. Az agilis szervezetben a munkatársakat egy erőteljes, vonzó közös jövőkép elérése vezérli, ami minden kulcsfontosságú érintett számára értéket teremt, és amelyért közösen tesznek. Ahhoz, hogy folyamatosan meg tudjanak felelni minden érintett állandóan változó igényének és elvárásainak, az agilis szervezetek - az agilis módszertanból ismert módon -az értékteremtést többkörös munkaciklusokban valósítják meg, miközben gyakran bevonnak külsős partnereket is a folyamatokba. Az agilis cégek új technológiákat építenek be a működési folyamataikba, automatizálnak és optimalizálnak - tudhatjuk meg Kránitz Éva, vezetőfejlesztési tanácsadó oldalán.

Legfontosabb, hogy a jövőben együttműködést kell kialakítani a dolgozók között, hatékony csapatokat kell építeni, és ami a lényeg, maximális ügyfélkoncentrációt. Az, hogy egy agilis szervezet mennyire lesz életképes, attól függ, hogy a HR támogatások mennyire voltak előtte megtervezve, és hogy a felsővezetői elköteleződést mennyire lehet benne tetten érni.

Az szervezetek agilis átalakításáról szólt a nap első kerekasztalbeszélgetésének részvevői három nagy vállalat HR vezetője: Bosch, OTP és az MVM. Közös bennük, hogy 1-2 évvel ezelőtt kezdték meg a nagy szervezeti átalakításokat, ám a folyamat nem zárult még le.

"A Bosch egy kifejezetten tradicionális vállalat, mégis azt gondoltuk, hogy szükségünk van a változásra, de nem voltak illúzióink, hosszú átmenetre készültünk" - mondta el Masa Beáta, a Bosch HR igazgatója, majd hozzátette, hogy a türelem a legfontosabb a vezetők részéről. 

Az MVM az átalakítások után eleve azon az úton indult el, melynek a végén egy agilis szervezeti működés áll, még ha ez nem is volt így kimondva. A változások természete miatt alakult így. Mára kezdünk hozzászokni, hogy rugalmas, változásokra kész napi működést tudjunk kialakítani

- mondta el Fluck Benedek Magyar Villamos Művek Zrt. humán erőforrás vezérigazgató-helyettese. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ami feltétlenül kell hozzá az a digitális jártasság, mely nem jelent eget azzal a képességgel, hogy tudjuk nyomkodni a telefonjainkat - ebben mindhárman egyetértettek.

Hogy a gyártósorokra ez a szemlélet mikor fog ez átmenni, ma még nagy kérdés, és mint minden cégnek, a Boschnak is fejtörést okoz. De nem csak a kékgallérosok jelentenek komoly kihívást, a vezetők egy része sem tud ehhez a változáshoz alkamazkodni, őket már az elején elveszítjük - mondta el Masa Beáta. Véleménye szerint a HR egyik legfontosabb feladata, hogy a szkeptikusokat meggyőzze és bent tartsa a rendszerben.

Félévente új stratégia

Fluck Benedek szerint a mai világban egy komoly cégnek félévente kell újra kell gondolnia a stratégiáját, és ezt a rendszer minden szereplője nehezen éli meg. Sokaknak hiányzik még az igazodási pont, nem tudják elképzelni, hogy is néz ki a mátrix szervezet, mint amilyen az MVM is A HR feladata átvinni a változásokat a szervezeten, ami nem egyszerű.

Átállás, mint kényszer

Elfogadott tény, hogy ma már szinte kényszer az átállás. Az, hogy generációs kérdés-e a változásra való átállás, vagy egyénfüggő, ma még megoszlanak a vélemények. A megszólalók egyetértettek abban, hogy nem korfüggő ez a képesség, hiszen az emberiség nagyjából egyharmada könnyedén képes alkalmazkodni a változáshoz, a maradék fele pedig fejleszthető. A többiektől pedig egyszerűen el kell fogadni, hogy megmerevedettek - mondta el Bertalan Imre, az OTP Bank HR-vezetője. De olykor a legifjabb generáció sem örül a változásnak, a szervezet laposítása azt eredményezte a Boschnál, hogy 

az y és z generáció már nem tud olyan könnyedén ugrálni a ranglétrán felfelé, mint korábban. Ennek nyilvánvalóan nem örültek, ám a vezetőség, a HR feladata, hogy elmagyarázza az új feladatokban rejlő kreatív kihívásokat is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?