13 °C Budapest

Ekkora őrület még soha nem volt: minden magyar ezt keresi a bankokban

2019. szeptember 3. 14:41

Megjelentek a hitelezési adatok 2019. júliusáról, és elképedtünk. A babaváró hitel népszerű volt, ez tudtuk, azt viszont feltételezni sem mertük, hogy a személyi hitelek mindemellett szintén keresettebbek lesznek. Pedig a személyi hiteleket júliusban drágábban vették fel a magyarok, mint egy hónappal ezelőtt. Elmúlik vajon hamarosan a magyarok hiteléhsége?

Elképesztő, mennyivel nőtt a fogyasztási hitelek kihelyezése 2018. júliusában. Míg 2019 júniusában mindössze 73,5 milliárd forint volt a felvett fogyasztási hitelek összege (ebben benne van a személyi hitel mellett az áruhitel és a hitelkártya is), addig júliusban ez 156 milliárd forint volt. Az ok evidesns: a magyarok több mint 90 milliárd forint babaváró kölcsönt vettek fel, amely egyértelműen a fogyasztási hitelek kategóriájába tartozik.

Személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

A 0 százalékos kamattal felvehető babaváró kölcsön pedig egyértelműen lehúzza a fogyasztási hitelek átlagkamatát is. Hogy mennyire? Ennél szemléletesebb nem is lehetne a következő ábra:

Az újonnan felvett fogyasztási hitelek átlagos kamata 10 százalék körül mozgott éves szinten, majd 2019. júliusában egyik hónapról a másikra bezuhant 7,25-re. Ezt a fenti számok tükrében egyáltalán nem kell meglepőnek találnunk. Sokkal nagyobb kérdés az, hogy mekkora kiszorító hatása volt a babavárónak a személyi hitelekre.

Felforgatta a piacot?

Azon ment a vita korábban, hogy a minden személyi kölcsönnél kedvezőbb babaváró hitel inkább a személyi kölcsönöktől von-e el ügyfeleket, vagy teljesen új közönséget fog bevonni. Ezt a választ a júliusi adatok kérdés nélkül megválaszolták: a személyi kölcsönök iránti igény cseppet sem csökkent a babaváró bevezetése ót, sőt, az érdeklődés még nőtt is az előző hónaphoz képest.

Hasonlítsd össze a személyi hiteleket a Pénzcentrum kalkulátorában!

A júliusi adat 52,97 milliárdos kihelyezést mutat, ami nem csak éves szinten, de a személyi hitelek történelmében is a második legmagasabb szám. Ennél csak májusban vettek fel több hitelt a magyarok, akkor 55,91 milliárdra kötöttek szerződést. A babaváró tehát nemhogy kiszorította vpéma a személyi kölcsönt, hanem teljesen új ügyfeleket vonzott be a hitelezésbe. Azt azért hozzátesszük, hogy az első hónapból nem vonhatunk le messzemenő következtetést, mindenképp meg kell várnunk a következő hónapok fejleményeit.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Találj olcsó hitelt a Pénzcentrum kalkulátorában!

A személyi hitelek egyébként némileg drágultak - vagy csak a magyarok vettek fel a korábbiaknál drágább személyi hiteleket. A 13,26 százalékos átlagkamat meglehetősen magas, ráadásul immár két hónapja növekvő tendenciát látunk.

Ez azért szomorú, mert a szemfüles ügyfelek kis kutatással könnyen találnak olcsóbb hitelt. Mi például a Pénzcentrum kalkulátorában egy perc alatt megtaláltuk a CIB ajánlatát, ami 8,17 százalékos THM-mel vihető. Olcsó a Raiffeisen ajánlata is, 8,97 százalékos THM-mel. Az MKB 10,6 százalékos THM-mel kínálja a személyi hitelét, ez is még az átlag alatt van, akárcsak a Budapest Bank 12,80 százalékos THM-mel felvehető hitele. Ugyanakkor az OTP 20,73 százalékos konstrukciója egészen biztosan felhúzza az átlagot.

Személyi hitelekért kattints a Pénzcentrum kalkulátorára!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem