14 °C Budapest

Minden szükséges információ, amit a 10 milliós babaváró hitelről tudni kell

2019. március 13. 12:16

Megjelentek a kormány új, akár 10 millió forintos kamatmentes hitelének a részletei a legfrissebb Magyar Közlönyben. Néhány új információ is kiderült - írja a Portfolio.


Tisztázódott például hogy normál banki hitelbírálat kell a hitel felvételéhez, és a törlesztőrészlet mellett havi pár ezer forintos állami kezességvállalási díjat is kell fizetni rá. A kormány a jelenlegi hozamkörnyezetet alapul véve közel 5 százalékos kamattámogatást nyújt, így lesz kamatmentes a hitel a fiatal házaspárok számára. Ha azonban nem jön 5 éven belül a baba, akkor (néhány kivétellel) egy összegben kell visszafizetni az igénybe vett (akár több mint 2 milliós) kamattámogást, és számításunk szerint akár 8 százalékra is felemelheti a bank a hitel kamatát. A bankok számára a jelzáloghitelek reális alternatívája lehet a hitel, hiszen az állami kezességvállalás miatt nem vállalnak vele érdemi kockázatot, az ügyfelek számára pedig a személyi kölcsönök helyettesítőjeként is szóba jöhet, hiszen ezek többségénél akkor is jobb kamatozással fut majd, ha a hitelfelvevő egyáltalán nem akar gyermeket vállalni. Megjelentek az újautó-támogatás, a kibővített CSOK-hitel és jelzáloghitel-elengedés szabályai is.

Újdonságok

A sajtóban "asszonyhitelként" és "kamatmentes 10 millióként" is emlegetett konstrukciót babaváró támogatásnak nevezte el a rendelet. Ez lényegében egy kölcsön egészen addig, amíg 3 újonnan (július 1-je után) születő gyermekkel nem rendelkezik az igénylő házaspár. A részletszabályokból kiderült:

  • a kölcsönszerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető meg,
  • igénylésének az a feltétele, hogy 1. a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét, 2. minkét házasfél rendelkezik magyarországi lakcímmel, 3. legalább az egyik házasfél legalább 3 éve folyamatosan hazai tb-jogosult, vagy felsőoktatási tanulmányokat folytat, vagy külföldi tb-jogviszonnyal rendelkezik (ezek összeadandók, és legfeljebb 30 nap megszakítás lehet bennük a megelőző kérelem benyújtását megelőző 180 napot kivéve, a közmunka pedig legfeljebb 1 évre vehető figyelembe), 4. egyik házasfél sem büntetett, 5. egyik hazásfélnek sincs a NAV által nyilvántartott köztartozása, 6. magyar állampolgárok vagy tartózkodási joguk van, 7. ha a házaspár valamely tagja legalább egy gyermeket nevel, akkor legalább az egyik házastárs az első házasságában él (az özvegyülést nem kell figyelembe venni), 8. nincsenek fent a negatív KHR-listán, 9. nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amellyel a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető, 10. vállalják, hogy a kölcsönszerződés megkötését követően született vagy örökbefogadott gyerekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásukban nevelik.
  • gyermeknek számítanak a várandósság 12. hetétől a magzatok és a közösen örökbefogadott gyermekek is,
  • az igénylővel közös háztartásban élő gyermeknek azt kell tekinteni, akinek a bejelentett magyarországi lakóhelye vagy tartózkodási helye az igénylőével megegyezik,
  • a támogatás ügyében a járási hivatal, illetve Budapest Főváros Kormányhivatal jár el, a hitelképességgel kapcsolatban meghozott hitelintézeti döntést nem bírálhatja felül,
  • kölcsönszerződés csak olyan igénylőkkel köthető, akiket a hitelintézet az általános belső szabályai szerint az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősít,
  • ugyanazon igénylővel kölcsönszerződés csak egy alkalommal köthető,
  • a kölcsönkérelmet a hitelintézeteknél lehet benyújtani, az igénylők teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban hozzájárulnak különböző adataik kezeléséhez és az állami szerveknek való továbbításához, és teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkoznak a különböző feltételeknek való megfelelésükről,
  • a hitelintézet a kölcsönkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül bírálja el, a rendeletben foglalt igénybevételi feltételek és a hitelképesség meglétét a hitelintézet teljeskörűen köteles ellenőrizni,
  • a hitelintézet (hacsak meg nem szűnik a kamattámogatás, lásd alább) nem számíthat fel a kölcsön elbírálásáért, folyósításáért és előtörlesztéséért díjat az igénylőnek,
  • ha a hitelintézet a jogszabályi feltételek hiány miatt utasítja el a kölcsönszerződés megkötését, a járási hivatal, illetve Budapest Főváros Kormányhivatala ezt felülbírálhatja az igénylő 15 napon belüli kérelme alapján,
  • a kölcsön összege nem haladhatja meg a 10 millió forintot, folyósítására egy összegben kerülhet csak sor, törlesztése csak forintban történhet,
  • a bank által felszámított ügyleti kamat (amit valójában az állam fizet meg kamattámogatás formájában) a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, mint a közzétételt megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 2 százalékponttal növelt értéke (ez jelenleg 2,36%x1,3+2=5,07 százalék), a kölcsön kamata a kamattámogatás időszaka alatt csak 5 évente változhat,
  • a kölcsön futamideje nem haladhatja meg a 20 évet, amelybe nem számít bele az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett szüneteltetés időtartama,
  • a törlesztőrészlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt a kezességvállalási díjjal együtt nem haladhatja meg az 50 ezer forintot, ugyanis a hitelfelvevő a kamattámogatás időszakában nem fizet ügyleti kamatot, azt az állam állja kamattámogatás formájában a teljes futamidő alatt,
  • nem teljesítés esetén a hitelintézet a kölcsön felmondását megelőzően a belső szabályai szerint felszólítja a támogatott személyeket a tartozás rendezésére, a kezesség beváltására az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni,
  • 3 évre szüneteltethető a törlesztés a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzat és az örökbefogadott gyermek után, ha a várandósság 12. hetének betöltése vagy az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönszerződés megkötését követően, de legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül történik,
  • ha a kölcsönszerződést a várandósság ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően kötik meg, a törlesztés szüneteltetése iránti kérelmet a kölcsönszerződés megkötésekor is be lehet nyújtani,
  • ha 5 éven belül nem teljesítik a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagy már egyik fél sem rendelkezik magyarországi lakcímmel, illetve a támogatással érintett kiskorú gyermeket egyik fél sem neveli már a saját háztartásában, akkor a kamattámogatás megszűnik, a már igénybe vett kamattámogatást a jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézeten keresztül kell visszafizetni a kincstárnak (ez számításunk szerint 20 éves futamidő, 10 millió forint és 5 százalékos kamattámogatás mellett közel 2,2 millió forint),
  • a járási hivatalnál azonban méltányossági kérelem nyújtható be, pl. lombikbébi programban való részvétel vagy megváltozott munkaképességűvé válás alapján, így a kamattámogatás megszűnése és visszafizetési kötelezettség alól felmentést lehet kapni,
  • a kamattámogatás megszűnése után az ügyleti kamat nem lehet magasabb, mint a megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 5 százalékponttal növelt értéke (vagyis jelen helyzet alapján mintegy 8%),
  • ezt a magasabb kamatot kell fizetniük azoknak is, akik elválnak, ha pedig nem született 5 éven belül gyerekük, nekik is vissza kell fizetniük a már igénybe vett kamattámogatást egy összegben,
  • ha azonban új házasságot köt egyik vagy minkét fél, akkor a gyerekvállalási határidő újrakezdődik, és az általános feltételek fennállása esetén igénybevehető a támogatás,
  • a hitelfelvevők a kölcsön fennálló összege után a központi költségvetés javára - a hitelintézet útján a havonta fizetendő törlesztőrészlettel egyidejűleg - kezességvállalási díjat fizetnek. A kezességvállalási díj mértéke évente a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5 százaléka (a maximális 10 millió forint esetében az első évben ez havi 4000 ezer forint körül lehet).
  • A hitelintézet a kölcsön folyósítását követő 15 napon belül, majd az ezt követő évtől a kölcsönszerződés megszűnésének évéig minden év január 31-éig megállapítja és írásban közli a támogatott személyekkel a kezességvállalási díjjal növelt havi törlesztőrészlet összegét.
  • A hitelintézet a kölcsön folyósítását követő 15 napon belül, majd az ezt követő évtől a kölcsönszerződés megszűnésének évéig minden év január 31-éig megállapítja és írásban közli a támogatott személyekkel a kezességvállalási díjjal növelt havi törlesztőrészlet összegét.
  • A hitelfelvevők a július 1-je után születő második gyermekük esetén a még fennálló, az aktuális kölcsöntartozás 30százalékának megfelelő összegű, harmadik gyermekük a teljes fennmaradó kölcsöntartozásnak megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak.
  • A gyermekvállalási támogatást a fel nem mondott kölcsönszerződésből eredő tőketartozás és kamatainak csökkentésére kell felhasználni, vagyis lényegében elengedi a tartozásukat az állam. Az erre vonatkozó kérelmet a hitelintézetnél kell benyújtani.
  • Törlesztési hátralékkal rendelkező támogatott személyek esetén a gyermekvállalási támogatást a hátralék nélkül számolt tartozás után kell megállapítani.
  • Amennyiben a fentiek után még marad tartozás, a hitelintézetnek 10 napon belül változatlan futamidő mellett kell a törlesztőrészletet újraszámolni és a hitelfelvevőt erről értesíteni.
  • A hitelintézetet az e rendelet szerinti feladatok ellátásáért az általa jogszerűen folyósított kölcsön összege után 0,8 százalékos mértékű, a december 31-én fennálló állomány után február 28-áig 0,3 százalékos mértékű költségtérítés illeti meg, amelyet a babaváró támogatásokkal együtt számol el a kincstárral.
  • A hitelintézet felelős az állammal szemben minden olyan kárért, amely az e rendelet alapján őt terhelő kötelezettség megsértésével keletkezett. Mentesül a hitelintézet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm