23 °C Budapest

Nem jogos a parkolási díj? Ezért kopogtat gyakrabban a behajtó

MTI
2016. október 17. 08:35

15 százalékkal több behajtás indult idén, mint 2015 azonos időszakában, hitelkártya- és áruhiteltartozásból viszont kevesebb van - írja a Magyar Idők.

Nagyjából tizenöt százalékkal emelkedett idén a pénzbehajtások száma, szeptember végéig összesen 375 ezer eljárás indult - derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adataiból. A végrehajtók elé a korábbi években az esetek nagyjából hetven százaléka került, az idei ügyekből viszont száz közül átlagosan már nyolcvan esetben merült fel az ingóságok, ingatlan elárverezésének lehetősége.

Az eljárások nagyjából kétharmadát a közműcégek és a telekommunikációs társaságok kezdeményezték, ami nem meglepő, hiszen az elmaradt díjak és a kifizetetlen telefonszámlák hosszú évek óta vezetik a pénzbehajtási listát

- mondta Tóth Ádám, a kamara elnöke.

Bőven akadtak parkolási büntetések miatt indult procedúrák is. Manapság is sokan döntenek úgy, hogy nem fizetnek, s ha kell, bíróság előtt védik meg álláspontjukat, mivel indokolatlannak tartják, hogy a városok parkolódíjat szednek. A bliccelők ügyei is gyakran kötöttek ki a közjegyzők előtt. A hitelkártya- és az áruhitel-tartozásokat érintő ügyek viszont igen ritkák voltak idén, ahogy a cégek közötti elszámolási vitákból sem volt túl sok.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 20. 17:52
A Media1 értesülése szerint Budapest több kiemelt közterületéről is elszállították a Metropol című f...
Bankmonitor  |  2026. május 20. 11:25
Sokakban felmerül a kérdés: vajon nem lenne egyszerűbb és kifizetődőbb a biztosítási díjat inkább fé...
Holdblog  |  2026. május 20. 10:26
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mo...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem