Ezt jól benézték a pereskedő devizahitelesek: svájci kamat a jenhitelre?

Pénzcentrum
2013. október 25. 10:02

A perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság egy devizahiteles házaspárt. A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk a több tízezer forintos perköltséget.

Az OTP Bank közleménye szerint Léhmann György siófoki ügyvéd által képviselt devizahitelesek azért indítottak pert az OTP ellen, hogy a bíróság mondja ki a szerződésükben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés érvénytelenségét. Hasonló indokkal már nyert pert másodfokon is az ügyvéd, az az ügy a kúrián folytatódik.

A házaspár 2007-ben vett fel több mint 4 millió forint japán jenben nyilvántartott kölcsönt. Beadványuk szerint az OTP Bank úgy emelte folyamatosan a törlesztőrészleteket, hogy ehhez nem volt joga. A szerződés a felperes házaspár szerint ezen túl megsérti a szimmetria, az arányosság elvét, tisztességtelen és alakilag is hibás, így semmisnek tekinthető.

Az alperes bank álláspontja szerint a szerződés a jogszabályoknak maximálisan megfelelt. A szerződés részletesen tartalmazza az oklistát, amely alapján egyoldalúan módosítható a szerződés.

A bíróság a felperesek keresetét alaptalannak nyilvánította, egyebek között azért, mert a Polgári törvénykönyv szerint nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg.

A szerződést alakilag is megfelelőnek tartotta a bíróság, így az nem érvénytelen és nem is tisztességtelen. Az oklista egyértelműen és részletesen tartalmazta azokat a körülményeket, amelyek teljesülése esetén a bank megváltoztathatja a hiteldíjat, így az megfelelt az átláthatóság elvének. A szimmetria elve sem sérült, valamint az arányosság elve is biztosított volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bíróság több más hibát is talált a siófoki ügyvéd beadványaiban, ugyanis nem a közjegyzői okiratba foglalt szerződési feltételekre hivatkozott, illetve svájci frankra és a svájci jegybanki alapkamatra hivatkozott, pedig a hitelszerződést japán jenben kötötték.

A Fővárosi Törvényszék a hiteldíj változtatása kapcsán egyértelműen más álláspontra helyezkedett, mint a közelmúltban a Pécsi és a Szegedi Ítélőtábla. Emlékezetes, hogy a Fővárosi Törvényszék álláspontjához hasonló indokolással a Debreceni Ítélőtábla még a nyáron két másik perben jogerősen elutasította a Léhmann György által képviselt devizahiteles ügyfelek kereseteit.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?