Nyolc százalékos kamattal szeretné hitelhez juttatni a Hiteltársulás elnevezésű civil kezdeményezés a devizahiteleseket. Egy hét alatt több mint ötezer adós regisztrált az érdeklődőket gyűjtő hitelközösség.hu honlapon, tartozásuk tegnap délutánig elérte a 69 milliárd forintot, s a szám folyamatosan növekszik. A kezdeményezés vezetői a kormánnyal tárgyalnak a megoldásról, mely elképzelésük szerint egy bank létrehozása lehet - mondta el a Népszavának a kezdeményezés vezetője, Doubravszky György.
Céljuk eredetileg az volt, hogy összegyűjtsék azokat az adósokat, akiknek devizahitelük végtörlesztéséhez forinthitelre van szükségük és megkeressék számukra a legkedvezőbb kondíciót kínáló bankot - ezzel a felhívással indították el hitelközösség.hu portáljukon a regisztrációt, ahol mindössze a név, az e-mail cím és a kívánt hitelösszeg magadásával kell regisztrálni. A honlap indulása óta egy hét telt el, és ezalatt több, mint öt és fél ezer regisztrált tag, csaknem 69 milliárd forintnyi összeget igényelt.
Tárgyalásokat kezdeményeztünk öt kisebb bankkal, melyek közül eggyel sikerült megegyeznünk, ám ők mindössze 200 ügyfelet képesek befogadni. Világossá vált tehát, hogy kinőttük ezeket a kereteket, nem kezdeményezünk a bankokkal több tárgyalást, hiszen világossá vált, hogy állami szerepvállalás nélkül nem oldható meg a kérdés, ezért a kormányhoz fordultunk segítségért - tájékoztatta lapunkat Doubravszky György. A Hiteltársulás levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy nevezzen ki egy szakértőt, akivel elindulhatnak a tárgyalások, a civileknek ugyanis van egy konkrét megoldási javaslata.
Terveik szerint azokat is bevonnák a társulásba, akik személyesen nem érdekeltek a devizahitel-kérdésben, azonban jelentős megtakarítással rendelkeznek. Ha ezeket a betéteket az újonnan alapított bankban tárolják, az elegendő tőkét jelent egy ekkora összegű forinthitel állomány kihelyezéséhez.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







