Tegnap este megszavazta a parlament a devizahitelek törlesztési árfolyamának rögzítéséről, valamint a lakóingatlanok kényszer-értékesítésének rendjéről szóló törvényt. Az előttünk álló hetek legnagyobb kérdése ugyanakkor az, hogy az egyes bankoknál hány törlesztésre képtelen ügyfél számíthat a végrehajtó érkezésére - írja a Napi Gazdaság.
Az állami konstrukció az OTP szakemberei szerint azok számára jelenthet a banki megoldáshoz képest többletlehetőséget, akik rendszeres jövedelemmel rendelkeznek, de a terheiket hosszabb távra szeretnék kiszámíthatóvá tenni.
Mint azt a napilap megtudta: a CIB24 ügyfélszolgálat már megkezdte az igények telefonos felmérését, melynek eredménye az elkövetkezendő hetekre várható. Véleményük szerint a minél gördülékenyebb ügyintézés érdekében kapacitás szempontjából is fel kell készülni az átszerződésekre, a bankfiókokban és a központi területeken.
A CIB-nél egyébként elmondták: jelenleg is havi 300-400 esetben kívánnak az ügyfelek az általuk kínált, átmeneti könnyítést biztosító megoldással élni. Eddig 15 ezer esetből több mint hétezren éltek a banki segítséggel, 70 százalékuk pedig a 2009-ben bevezetett megoldás elnevezéssel futó hitelt vették igénybe, ami − nyomatékosították a hitelintézetnél − nagyobb kedvezményt nyújt, mint az árfolyamrögzítés.
Az előttünk álló hetek legnagyobb kérdése ugyanakkor az, hogy az egyes bankoknál hány törlesztésre képtelen ügyfél számíthat, hogy az ajtaján kopogtat a végrehajtó. A jogszabály értelmében ugyanis július elsejétől elárverezhetik azokat a 30 millió forint feletti értékű ingatlanokat, amelyeknél a hiteltartozás meghaladja a 20 millió forintot.
Az ilyen összegű jelzáloghitelek aránya elenyésző nagyságrendű − hangsúlyozták (többek között) a Budapest Banknál. Az OTP Banknak mintegy kétezer olyan ügyfele van, akiknek a pénzintézet 20 millió forint fölötti hitelt folyósított. Az árverezés a legnagyobb magyar banknál negyven, 30 millió forint feletti értékű ingatlannál indulhat rövid távon meg - természetesen csak akkor, ha belefér a végül két százalékban ezeknél az adósoknál is megszabott kvótába.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






