OTP Bank: egyéni megoldások az iszapkárosult hiteleseknek

2010. december 6. 19:02

Személyre szabott segítséget nyújt a vörösiszap-katasztrófa által súlyosan érintett, hitellel rendelkező ügyfeleinek a legnagyobb hazai hitelintézet Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. Az OTP Bank külön e feladatra felkészített munkacsoportjának tagjai december 6-ától egyeztetnek az érintettekkel.

A vörösiszap-katasztrófa tragikus módon sújtott több települést és azok lakóit. Életeket oltott ki, és több száz családot hozott nehéz, vagy kilátástalan helyzetbe. Az OTP Bank a társadalomért felelős és elkötelezett vállalatként külön munkacsoportot hozott létre, hogy a vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken élő ügyfeleivel szoros együttműködésben dolgozzon ki megoldást a hiteltörlesztési problémákra.

Első lépésként a katasztrófát követően a hitelintézet eltekintett az érintett településeken hitellel rendelkező ügyfelei 2010. novemberi törlesztőrészletének megfizetésétől. Ezen felül hátralékos tartozás miatt 2010. október 1-jétől késedelmi kamatot sem számít fel 2011. február 28-ig.

A hitelintézet a katasztrófavédelem és a helyi polgármesteri hivatalok tájékoztatása alapján határozta meg a Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen élő ügyfelek katasztrófával való érintettségének mértékét. A bank a legsúlyosabban érintett, lakás- és szabad felhasználású jelzálog típusú, valamint ingatlanfedezet nélküli fogyasztási hitellel rendelkező ügyfelek problémáját élethelyzetükhöz rendelten, egyénileg kezeli.

Ennek érdekében a hitelintézet szakértői munkacsoportja minden, a katasztrófa által súlyosan érintett, hitellel rendelkező ügyféllel 2010. december 6-17. között személyesen tárgyal.

A segítségnyújtás lehetőségeiről az érintett ügyfelek az OTP Bank hitel-segélyvonalán, banki munkanapokon 7:30 és 20:00 óra között a helyi tarifával hívható 06-40-366-060-as telefonszámon tájékozódhatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az OTP Bank mostanáig 100 millió forintot utalt át az vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére, a Magyar Kármentő Alap számlájára. A hitelintézet kötelességének tartja, hogy a pénzügyi szolgáltatások mellett közvetlenül segítse a rászorulókat. Ezért döntött a májusi árvíz károsultjainak 500 millió forintos támogatása után most is a pénzügyi segítségnyújtásról.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31