A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) eddig mintegy 50 autókereskedőnek adta meg a jogot arra, hogy többes ügynökként több bank, illetve lízingcég hitelét is ajánlja ügyfeleinek - mondta el Binder István szóvivő, de hozzátette, hogy további több száz ügyben van már folyamatban az eljárás - írja a Napi Gazdaság. Az új jogszabály szerint a jövő hónaptól a vásárlóknak csak akkor ajánlhatják több bank vagy lízingcég konstrukcióját a kereskedők, ha előtte megszerezték az ehhez szükséges engedélyt.
Ha ennyi kereskedőnek sikerül hozzájutni a licenchez, akkor valószínűleg nem igazolódnak Révész Tamásnak, a Budapest Autó vezérigazgatójának aggodalmai. A szakember komoly veszélyt látott abban, hogy nagy "ernyőszervezetek" jönnek létre, amelyek vélhetően még komolyabb tárgyalásokat folytathatnak a finanszírozókkal - így viszont továbbra is az elérhető jutalék mértéke lesz az, ami irányítja, mit kínál az autókereskedő az ügyfélnek.
A PSZÁF persze nem így látja, és mint Binder hangsúlyozta, a fogyasztók érdekét szolgálják a jövő héttől életbe lépő új szabályok. A kereskedők egy része szerint azonban a jogszabály a bankok helyett a dílerekre tolja át a hitelkihelyezés felelősségét és kockázatát.
A többes ügynöki minősítéshez szükséges harmincórás tanfolyam 39-45 ezer forintba kerül, a vizsgadíj 9 ezer, a közvetítő cégek felügyeleti díjának éves költsége pedig 50 ezer forint. A legnagyobb tételt a felelősségbiztosítás jelenti, amire azért lesz szükség, hogy az ügyfél kárpótolható legyen a független közvetítő által elkövetett hiba vagy megtévesztés esetén.
Kevesek kiváltsága lesz az 5%-os lakáshitel? Minden banki ügyfélnek fájhat a kormány új THM-plafonja
Nem túlzottan új, de új formában tálalt ötlettel segítené a kormány, hogy még többen juthassanak lakáshitelhez.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.