7 °C Budapest

Szigor a független pénzügyi közvetítőkkel szemben

Pénzcentrum
2010. május 10. 08:28

A tavaly decemberben módosított hitelintézeti törvénybe bekerültek a közvetítőkre vonatkozó új szabályok is. A pénzügyi szolgáltatások közvetítését az egy pénzügyi intézményhez kötődő függő közvetítők, valamint független közvetítők végezhetik. Ez utóbbi körbe tartoznak a többes ügynökök és az alkuszok. A független közvetítők szeptember 30. után már csak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélye alapján tevékenykedhetnek.

Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítő üzletágát is működtető HC Központ Kft. (OCHC) ügyvezető igazgatója 30-40 ezerre becsüli a hitelközvetítők számát. Az MTI kérdésére elmondta: az engedélyhez szükséges képzésről szóló pénzügyminiszteri rendelet április 29-én jelent meg, szerinte kevesen tudják elvégezni augusztus végéig a tanfolyamot, és teszik le a vizsgát. Az engedélyezés ugyanis biztosan eltart legalább egy hónapig, így a szeptembert arra kell szánni. Ezért valószínűsítette az ügyvezető igazgató azt, hogy kevés közvetítő kér engedélyt szeptember 30-ig.

Binder István, a PSZÁF szóvivője is azt javasolja a közvetítőknek, hogy augusztus végéig adják be az engedélyhez szükséges dokumentációt. A PSZÁF a képzés előkészítésével foglalkozik jelenleg, hiszen a pénzügyminiszteri rendelet előtt nem tudtak nekilátni - tette hozzá a szóvivő.

A független közvetítőkre szakmai követelményeket, és káreseményenként 5 millió, de évente - együttesen - 50 millió forint összegű felelősségbiztosítást ír elő a törvény. Az alkuszoknál szigorúbb a felelősségbiztosítási követelmény: káreseményenként 10 millió, míg évente legalább 100 millió forintra kell szólnia.

Márciustól jelentek meg a részletszabályokat tartalmazó rendeletek. Így a kormány a független közvetítői felelősségbiztosításról előírta, hogy a biztosító kizárhatja a vállalt kockázatok közül a szándékos károkozást, illetve azt is, hogy az önrész a 10 százalékot nem haladhatja meg. A teljes hiteldíj mutató (THM) számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet pedig előírja, hogy a hitelközvetítőnek fizetendő díjat is figyelembe kell venni a THM számításakor.

A biztosítás sem jár előbbre, mint a képzés. Az MTI a Magyar Biztosítók Szövetségétől azt az információt kapta, hogy két biztosító készül az új kockázat vállalására. Horváth Andrea, az Allianz Biztosító vezérigazgató-helyettese az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy jelenleg folyik a döntés előkészítése, a közvetítői felelősségbiztosításról még nem született végleges döntés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Generali Providencia biztosítótól pedig az a válasz érkezett, hogy folyik a termékfejlesztés, szeptemberben tudnak többet mondani. Az alkuszoknak és a független többes közvetítőknek viszont az augusztus végi engedélykérelemhez csatolniuk kell a biztosítás megkötését igazoló dokumentumot is. Kérdés, hogy az engedélykérelemhez hogyan fogják csatolni a megkötött felelősségbiztosítást az ügynökök, ha rövidesen nem lesz ilyen termék a piacon.

A hitelintézeti törvény a díjazásról annyit mond, hogy a független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el. Külön kormányrendelet szól a közvetítők díjazásáról. Ez kimondja, hogy az alkusz és az ügyfél közti szerződésnek tartalmaznia kell az alkuszt megillető szerzési jutalék mértékét és a megfizetés feltételeit. A jutalékot - független vagy függő közvetítő esetén - meg kell osztani szerzési és fenntartási jutalékra, jelzáloghitelnél a fenntartási rész legalább 20, míg autóhitelnél 70 százalék.

Legutóbb - április végén - pedig a pénzügyminiszter tette közzé a pénzügyi közvetítők hatósági vizsga-követelményeit. Az ilyen képzést folytató, majd a vizsgáztatást végző szervezetekről a PSZÁF vezet jegyzéket.

Vizsgát az a középfokú végzettségű személy tehet, aki a hatósági képzést elvégezte. A vizsga egyebek mellett a pénzügyi piacok ismeretéből, általános jogi ismeretekből és a lakossági megtakarítási, és befektetési termékek jellemzőinek ismeretéből áll. Ez erőpróba elé állítja majd az érintetteket, hiszen a tapasztalatok szerint kevés közvetítő rendelkezik szakirányú felsőfokú végzettséggel, a többiek számára ez az év áll rendelkezésre a szükséges bizonyítványok megszerzéséhez.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19