14 °C Budapest

Mi jöhet a svájci frank után? Erre számíthatnak 2010-ben a lakásvásárlók

2010. február 24. 10:32

A tavalyi év egyértelműen a hitelpiac központi szabályozásáról szólt; a számos intézkedés között a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzók voltak előtérben, karöltve a hitelintézetek működésének regulázásával. Idén hatályba lép a hitelfelvételek drasztikus központi szigorítása, amelynek következményeként a lakosság egy része kiszorul a hitelezhetőségi körből, valamint egyre csökkenő kamatokkal tovább terjednek a piaci alapú forinthitelek.

Szigorodó lakossági hitelezés

A jövő héten életbe lépő szigorítások (Mennyi hitelt kaphatsz márciustól? Íme az új szabályok!) utáni másik fontos dátum június 11. lesz, mivel a pénzintézeteknek eddig kell elkészíteniük azt a belső szabályzatukat, amelyekben részletesen rögzítik a hitelképességi vizsgálataik előírásait, a hitelezhetőségi limitet, illetve a hiteltípusonként figyelembe vehető jövedelmi tételeket és azok igazolásainak módját, valamint a kölcsönt igénylő személy meglévő hitelei beszámításának technikáját. Ettől a dátumtól a bankok gyakorlatilag csak a hitelképességi vizsgálat után adhatnak hitelt.

A szigorítással lényegében kiesnek a hitelezhetőségi körből a jövedelemmel nem rendelkezők, a bejelentett jövedelem nélkül foglalkoztatottak, vagy akiknek nagyon alacsony a hivatalos jövedelmük - akár, mert részmunkaidősök, vagy a munkaadójuk nem jelenti be őket teljes összegre. Ugyanígy, az egyébként is szigorodó banki kockázati listán előkelő helyen szereplő kistelepüléseken élők. Még ha egy banknál hivatalosan nincs is kimondva egy településről, hogy a lakói nem hitelezhetőek, a fedezetként bevonható ingatlan minimumértékének meghatározásának lehet ilyen hozadéka.

Aki hitelképes, annak több lehetősége van, hiszen a törvényben szereplő hitelfedezeti arányon felül személyi hitelhez is juthat, így kipótolhatja az ingatlanvásárláshoz szükséges kölcsönösszeget. További lehetőség, hogy kiegészítő ingatlan fedezet bevonásával jelentősen növelhető a hitelösszeg.

Hitelkiváltás esetén, amikor a bankok a megbízható, pontosan törlesztő ügyfeleiknek kedvezőbb feltételű hitel konstrukciókat ajánlanak fel, speciális rendelkezés, hogy ha nem emelkedik a kiváltandó hitelösszeg és nincs devizanem-váltás, akkor a hitelfedezeti arányokat nem kell alkalmazni.

A hitelfelvevők óvatosságát mutatja, hogy az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) saját adatai szerint 2008-ról 2009-re a lakásvásárláshoz átlagosan igényelt jelzáloghitel-összeg közel 2 millió Ft-tal csökkent.

Az Otthon Centrum Hitel Center előrejelzései alapján a lakossági hitelezésben a szigorítások megállása, sőt, a jelenlegi gyakorlathoz képest némi enyhítés várható az év végéig. A hitelkihelyezés beindulásának már vannak bíztató jelei; több bank tervezi kihelyezési tevékenységének fellendítését. A tényleges beindulás azonban leghamarabb az év második felében várható.

"A hitelkihelyezés fellendülésére nagy szükség lenne, mivel jelentősen visszaesett a lakásépítési kedv, így a hitelfelvételek szigorítását leginkább az építőipar szenvedi el" - mondta el Bánfalvi László, az OCHC ügyvezető igazgatója.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Forint- és euró-alapú hitelek térnyerése

Az általános hitelezési szigorodás mellett a gazdasági válság egy másik hozománya a lakáshitelek devizanem szerinti hangsúlyeltolódása. A tavalyi év második felében újra beindult a piaci alapú forinthitelek kereslete, azt követően, hogy egyre több bank kínálatában jelentek meg vonzó konstrukciók, egyre csökkenő kamatokkal. Ugyanígy, mára minden nagybank kínál euró-alapú jelzáloghiteleket, s ezek kamata közelít a svájci frank szintjéhez. "Egyértelműen van élet a svájci frank után is" - összegezte Bánfalvi László.

A bankok már tavaly májusban elkezdték leszorítani az euró alapú lakáshitelek kamatait. Az átlagos ráta 2009 decemberében 7,65%-on állt. Az MNB statisztikája szerint forinthiteleknél hasonló a tendencia; itt 9,16% volt az átlagos ráta tavaly év végén.

Az OCHC szerint a történelmi mélypontra került jegybanki alapkamat tovább fogja segíteni a forinthitelek terjedését, és várhatóan egyre több bank és pénzintézet kínálatában fog szerepelni kedvező forinthitel, ami a hitelfelvevők számára előnyös versenyhelyzetet teremt.

Az elmúlt időszak sajnálatos következményei közé tartozik a problémás ügyfelek számának növekedése, amely leginkább a PSZÁF adatai alapján a rossz adósok hiteleinek nagyságában mutatkozik. 800 ezer közelében van a bajba jutott adósok száma a KHR
(Központi Hitelinformációs Rendszer) adatai alapján és több mint 170 ezerrel nőtt a késve fizető adósok száma az elmúlt évben. Így a bankok rossz minősítésű hitel portfoliója 2009. III. negyedévének végére elérte a 390 milliárd Ft-ot.

NAPTÁR
Tovább
2021. május 12. szerda
Pongrác
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 12. 21:06