A gazdasági válság nehezén túl van Közép- és Kelet-Európa. Bár az országok számára még mindig fennállnak bizonyos kockázatok, az IMF és az Európai Unió segítségével a regionális összeomlás veszélye elhárult.
A régióban még mindig magas a munkanélküliség, a költségvetés hiánya, s a gazdasági teljesítmény sem fog egyhamar visszaállni a válság előtt tapasztalt szintekre az országokban. Ugyanakkor jó jel, hogy a külföldi befektetők, akik 2008 őszén fejvesztve menekültek a piacokról, most egymást túllicitálva próbálják meg magukat újra bevásárolni a közép- és kelet-európai tőzsdékre.
De a devizák árfolyamának alakulása is bíztató: a tavaly őszi mélypontok óta a lengyel zloty és a magyar forint egyaránt 19 százalék körüli nyereséget produkált, a cseh korona 16 százalékot emelkedett. És még mindig van hová emelkedniük, hiszen a cseh korona 9, a forint 14, a zloty pedig 22 százalékkal marad el történelmi csúcspontjától az euróval szemben.
A Reuters által megkérdezett elemzők a következő hat hónap során elsősorban a lengyel zlotyra szavaznának, mivel az ország relatíve nagy belső gazdasága jelentős erőt biztosít számára a talpraálláshoz, szemben az exportra termelő magyar és cseh gazdasággal, ahol éves szinten kétszámjegyű volt az ipari termelés visszaesése az elmúlt hónapok során.
Természetesen maradtak még kockázatok a rendszerben. Egyrészt az exportra termelés csak akkor indulhat meg a régióban ismét, ha a célországok (jellemzően a nyugati EU-tagállamok) ismét kinyitják a pénztárcájukat és elkezdenek vásárolni. Ennek következtében a munkanélküliség még valószínűleg egy darabig, akár egy évig is növekedni fog. Termelés nélkül a költségvetési deficitek lefaragása is lassabban haladhat a vártnál, s a fájdalmas kiigazító lépések ellenére is csak 2011 körül indulhat meg egy stabil pályán a növekedés.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







