10 °C Budapest

Mi lesz most? - 70%-os zuhanás a piacon

Pénzcentrum
2009. augusztus 6. 11:48

70 százalékkal zuhant a magyar lízingpiac finanszírozási összegben az előző év második negyedévéhez képest. Az autó- és az ingatlanfinanszírozás a leggyengébbek között van, míg a mezőgazdasági gépek és az IT-eszközök lízingje viszonylag jól teljesített. A Lízingszövetség tagjai az év második felében a finanszírozási oldal konszolidációjával számolnak, így a lízingpiac alakulását szerintük elsősorban a kereslet fogja befolyásolni.

A lízingcégek által finanszírozott eszközök értéke ez év második negyedében 70 százalékkal csökkent 2008 hasonló időszakához képest, értéke alig érte el a 226 milliárd forintot. A szerződések száma szintén jelentősen, 74 százalékkal volt kisebb 2009. első felében.


A legnagyobb piaci szereplők körében nem történt változás az elmúlt évben, elsősorban a középmezőnyben erősödött némiképp a piaci koncentráció. A top 20 cégből a legnagyobb 12 csaknem az összes szegmensben érdekelt maradt, néhány társaság azonban kivonult az általa kockázatosnak vélt területekről.


"A válság hatására - a várakozásoknak megfelelően - megindult az informatikai piac finanszírozási szerkezetének átalakulása, a beruházók érdeklődése egyre inkább a külső finanszírozási források felé fordult. Ennek hatására az általános csökkenéssel szembe ment az IT finanszírozási piac, hiszen 4%-kal nőtt ezen berendezések finanszírozási volumene." - hangsúlyozta Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára.

A Lízingszövetség által a tagság körében végzett felmérés szerint általános a borúlátás, de 2009 második felére a visszaesés enyhe mérséklődésére számítanak. A válság mélyülésével fokozatosan megfigyelhető a várakozások változása is, habár a mostani előrejelzések még mindig a tény adatoknál kisebb éves visszaesést mutatnak.

"A lízingcégek az elmúlt egy évben folyamatosan alulbecsülték a piaci visszaesés mértékét, ez a gazdasági folyamatok kiszámíthatatlanságának, a bizonytalanság növekedésének a jele." - fejtette ki Lévai Gábor és hozzátette: "A piac és az ügyfelek számára ugyanakkor biztató lehet a forint árfolyamának jelenlegi erősödése, a sorozatos kamatcsökkentés és a költségvetés várható stabilizálódása, az államcsőd kockázat mérséklődése."

A gépjármű finanszírozásban - a PSZÁF szabályozás hatására - rövidült a futamidő, viszont más területeken a válság hatására egyértelműen csökkent az ügyfelek tehervállaló képessége és nőtt a hosszabb futamidejű szerződések aránya a teljes portfólión belül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az autófinanszírozás drasztikus visszaesése a második negyedévben is folytatódott, éves szinten eddig 65 százalékos a csökkenés. A szerződésszám 66 százalékos csökkenése meghaladta még a gépjármű értékesítés volumenének visszaesését is, ami az elmúlt negyedévben 60 százalékot tett ki. A flottafinanszírozásnál értékben 46 százalékos a visszaesés a vizsgált időszakban, de a szerződés számban csak 39,5 százalékos. Jellemző, hogy a piaci szegmens eltolódott a használt gépjárművek irányába.

A haszongépjárműveknél mind az érték állomány, mind a megkötött szerződések száma 66 százalékkal esett. 2009 eleje óta az új gépjárművek aránya 26 százalékkal mérséklődött.

A gépeknél és berendezéseknél az első félévben 46 százalékos volt a visszaesés a finanszírozott értékben és 66 százalék a szerződés számot tekintve. Az eszközöknél csökkent a mezőgép és építő ipari berendezések részesedése, viszont elkezdett növekedni az IT és irodai berendezések aránya.

Az ingatlanlízingnél a korábbi évek növekedését 2009 első negyedévében 57, második negyedévében már 75 százalékos visszaesés jellemezte. Az év második negyedében egyre többen kerestek kisebb értékű ingatlant, s az újonnan kötött szerződések száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest 89 százalékkal zuhant - olvasható a Lízingszövetség sajtóközleményében.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 15:29