30 °C Budapest

Rekordév a Fundamentánál

Pénzcentrum
2008. február 13. 13:46

Több mint 850 millió forint adózás-előtti eredménnyel zárta a 2007-es esztendőt a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Ez közel kétszeresen haladja meg a 2007-es terveket, és több mint négyszeresen a 2006 végi tényleges eredményt - mondta el a mai sajtótájékoztatóján Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mindez elsősorban az elmúlt évek jelentős értékesítési sikereinek köszönhető, amely mostantól már megmutatkozik az eredmény-kimutatásban is.

Az eredménynövekedés magával hozta a hatékonysági mutatók számottevő javulását. Az adózás előtti eredményre vetített ROE (tőkearányos megtérülés) 20,3 százalék lett (2006-ban 5,5 százalék volt), míg a CIR (cost income ratio) 83 százalék (2006: 94,5 százalék). Mindkét mutató esetében további javulás várható.

Egy év alatt 143 500 új szerződés született (naptári naponként átlagban 393 darab) mintegy 307 milliárd forint értékben. Ez 12,3 százalékos javulás a darabszámot, és 7,3 százalékos növekedés a szerződéses összeget tekintve. Az egy szerződésre eső összeg tavaly 2,14 millió forint volt (2006 végén pedig 2,23 millió forint).

A Fundamenta tavaly év végén 535 ezer betétszerződést kezelt (Növekedés: 11,7 százalék.) 936 milliárd forint szerződéses összeg értékben (Növekedés: 26,2 százalék.).

A betétállomány 129,4 milliárd forintra nőtt, vagyis 32,7 százalékkal múlja felül a 2006 végén kezelt betétösszeget.

A hitelezett ügyfelek száma 44 ezer fő, akik közel 15 milliárd forint összegű hitelt vettek igénybe.

A Fundamenta Személyi Bankár hálózat tavaly is mintegy 55 milliárd forint értékben közvetített jelzáloghiteleket. Ezzel megtartotta meghatározó piaci szerepét ebben a szegmensben. A Fundamenta-hitelkártyákból tavaly 20 ezer darabot sikerült értékesíteni, biztosításból pedig 5 700 darabot. Az értékesítési sikerek a hatékonyan működő és folyamatosan bővülő Fundamenta Személyi Bankár értékesítési hálózatnak köszönhető. Az aktív üzletkötők létszámát a Fundamenta a tervek szerint a 2007-es 1400 főről 2008 végére 1700 főre növeli.

A Fundamenta hálózatának különlegessége, hogy bankszerűbb folyamatokat épít be a tevékenységébe, mint más hasonló ügynökségek.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az év során két új lakás-takarékpénztári szerződéssel kombinált lakáshitel terméket vezetett be a Fundamenta az MKB Bankkal és az Inter-Európa Bankkal (jelenleg CIB Bank) közösen.

Az internetes értékesítési felület (on-line szerződéskötési lehetőség a Fundamenta honlapján és az origo.hu oldalon) mellett elindult három új internetes fejlesztés is.

Az új Fundamenta e-LTP-t (Fund@menta ON-LINE) szolgáltatás keretében már a lakás-takarékpénztár ügyfelek is intézhetik bankügyeik egy részét az interneten keresztül. E mellett a Fundamenta Személyi Bankár hálózatban az értékesítést támogató és az ügyfélkiszolgálás javítását célzó e-Bankár programot, valamint a hasonló e-LAK projektet is elindította a társaság, ez utóbbit partnerbankjaival közösen.

Az online értékesítésben a 2006-os 849 millió után tavaly 1751 millió forint szerződéses összegben született üzlet.

Jelentős ütemben nőtt a partnerértékesítés is, az első öt legnagyobb partner sorrendben az Erste Bank, az MKB Bank, a Magyar Posta, az UniCredit Bank és a Generali Biztosító. A partnercégek tavaly összesen 104,65 milliárd forint értékben kötöttek Fundamenta lakás-takarék szerződést, amely 27,9 százalékkal múlja fölül a 2006-os esztendő eredményét. Ezzel a partnerek a 2007-es üzletek 34 százalékát hozták, szerződéses összegben számítva.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 12. 11:58
Az internet terjedése Kelet-Közép-Európában ritka sikertörténet: alig húsz év alatt nemcsak szinte m...
MEDIA1  |  2026. augusztus 12. 10:20
Nem mindennapi médiatechnológiai vállalkozás részese a Media1 szerdán: egy különleges Iberia-repülőj...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 12:27