18 °C Budapest
Az építési és közlekedési miniszter azonnali határidővel közbeszerzéseket írhat ki három olyan állami nagyberuházásra, amelynek elindítását eddig zárolta a kormány.

Lázár: mégis megépülhetnek ezek az állami nagyberuházások, itt a friss lista

2023. június 21. 20:33

Kormányhatározat jelent meg a kedd esti Magyar Közlönyben az egyes közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatáról. Ezeket eredetileg felfüggesztette a kormány az Ukrajnában zajló háború következményeire tekintettel, illetve a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében, írja a vg.hu.

A kormányzat elvégezte a közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatát, és a következő döntéseket hozta, miszerint egyetért azzal, hogy

  • az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös–Csenger közötti szakaszának megvalósítása,
  • a Mohácsi Duna-híd megvalósítása a hozzá kapcsolódó úthálózat-fejlesztéssel együtt,
  • a Hercegszántó–Backi Breg (Béreg) közúti határátkelő fejlesztés

kiemelt társadalmi, politikai és gazdaságfejlesztési jelentőségű. Éppen ezért egyetért az ezekre a beruházásokra vonatkozó felfüggesztése feloldásával. Felhívták az építési és közlekedési minisztert, Lázár Jánost, hogy gondoskodjon a kijelölt beruházások folytatására irányuló, az európai uniós finanszírozásra vonatkozó közbeszerzési szabályoknak is megfelelőfeltételes közbeszerzési eljárások azonnali megindításáról és lefolytatásáról.

Az építési és közlekedési minisztert azt is feladatául kapta, hogy a beérkező ajánlati árak ismeretében készítsen előterjesztést a kormány részére a beruházások folytatásához szükséges kötelezettségvállalás mértékéről, valamint a kötelezettségvállaláshoz szükséges forrás ütemezett biztosításáról. Ennek határideje azonnali.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?