Bejelentette Vitézy Dávid: új villamosvonal épül Budapesten
Bár a beruházás előkészítése már évek óta zajlik, a folyamat Lázár János minisztersége alatt hosszabb időre leállt.
Bár a beruházás előkészítése már évek óta zajlik, a folyamat Lázár János minisztersége alatt hosszabb időre leállt.
Megakadályoznák, hogy az M3-as autópálya bevezető szakaszáról érkező gépjárműforgalom áthaladjon a parkon, így a Kós Károly sétány valódi sétánnyá alakulhat át.
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész továbbra is kimarad.
A fejlesztés a távolsági közlekedés mellett az elővárosi vonalakat is érinti.
A politikai háttér kihátrálásával párhuzamosan több kiemelt egyesületnél és szövetségnél is komoly pénzügyi nehézségek és drasztikus megszorítások kerültek a felszínre.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) részletes magyarázatot adott az idei költségvetésből hiányzó, 286 milliárd forintos tétel ügyében.
Egy titkos kormányhatározat miatt legalább százmilliárd forinttal kevesebb jutott az idei költségvetésben a hazai autópályák rendelkezésre állási díjára
Az utastájékoztatás teljes megújítását, a gyorsabb válságkezelést és a menetrend szerinti buszok útdíjkötelezettségének eltörlését ígérte Vitézy Dávid.
Tíz, szinte új, első osztályú InterCity-kocsit bérel a nyári szezonra a MÁV az osztrák állami vasúttársaságtól (ÖBB).
Megalakult a Fidesz és a KDNP ellenzéki parlamenti frakciója, miután a pártszövetség jelentős személyi átalakuláson esett át
A vasútfejlesztések pontosan úgy zajlanak majd, ahogy az ezekkel kapcsolatos elképzelések a Tisza Párt választási programjában szerepelnek.
A hétvégi választási eredmények után éles kritikát fogalmazott meg a Magyar Mérnöki Kamara elnöke a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium működésével kapcsolatban.
A magyar Fanta valódi narancslétartalma tovább csökkent, miközben az olasz üdítő beltartalma nem változott.
A beruházás egy gyorsabb, kevesebb átszállást igénylő és magasabb színvonalú közösségi közlekedési hálózat létrehozását célozta volna.
A személyszállítás még várat magára: a német TÜV auditja továbbra is tart, miközben a vonalon már elindult a teherforgalom.
A külföldi láncok mozgásterét már jelenleg is szigorú szabályok korlátozzák.
A kormány gyorsított eljárásban értékesítené a budapesti főpályaudvarok környékén található, állami tulajdonú ingatlanokat
A közösségi közlekedésben dolgozók szakszervezetei összefognak a korkedvezményes nyugdíj visszaállításáért.
A komrányzati döntések miatti szabályozási bizonytalanság miatt kiszoruló nyugati láncok helyére keletről jöhetnek új szereplők. Egy azonban biztos: a fogyasztó a lábával szavaz!
Az érdekképviselet szerint a vasutas dolgozók, különösen az utazó személyzet egészségügyi helyzete kritikussá vált az elmúlt évtizedben.