Javában zajlik az M1‑es autópálya bővítése. Most egy látványos videó mutatja be a munkálatok egyik legizgalmasabb fázisát: az éjszakai hídépítést.
Nem kell egzotikus étterembe menni ahhoz, hogy drága ételt fogyasszunk, elég egy egyszerű paprikás krumplit vagy lecsó elkészíteni otthon. A legtöbb alapanyag ára ugyanis rendkívüli magasságokba emelkedett. A magyar konyha legfontosabb alapanyaga, a vöröshagyma kilója például egy év alatt a háromszorosára nőtt - írta mai cikkében a Világgazdaság.
Egy éve mintegy 135 forintos kilónkénti áron kelt el a hazai vöröshagyma a nagybani piacon, az importáruért pedig 156 forintot kértek a kereskedők, ami azt jelenti, hogy a vöröshagyma ára egy év alatt gyakorlatilag tényleg háromszorosára emelkedett.
A hagymával együtt a legtöbb, úgynevezett betárolási zöldség is sokat drágult
A burgonya esetében is jelentős a változás. Az AKI nyilvántartása szerint április elején a hazai burgonya – fajtától függően – 250 és 300 forint körül mozgott a főváros nagybani piacán, a külföldi terményt pedig 340 forintos áron lehetett beszerezni. Ez utóbbi esetében 70 százalékos drágulásról beszélhetünk, mivel egy évvel korábban még csak 190 forint körül mozgott egy kiló importkrumpli ára a piacon. A hazai burgonyánál is hasonló áremelkedés ment végbe egy év alatt, tavaly 150 és 260 forint körül mozgott egy kiló hazai krumpli nagybani ára - jegyezte meg a VG.
A drágulás a többi zöldségféle esetében is megfigyelhető: a hazai sárgarépa 60 százalékkal, a petrezselyem 20 százalékkal, a cékla közel 60 százalékkal kerül többe az idén.
Az árak emelkedésének hátterében egyrészt a múlt évi rendkívüli aszály miatti rossz termés áll, a szárazság ráadásul nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte nagy károkat okozott. Az aszály súlyosan érintette az európai hagymatermesztést, a vöröshagyma mérete kisebb, a hozamok még az öntözött területeken is alacsonyabbak lettek - tették hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A lap szerint bizakodásra okot adó jel , hogy a FruitVeb honlapján olvasható elemzés szerint az osztrák piacon három hete nem mentek feljebb az árak, amelyek így rekordszinten stabilizálódtak. Ausztriában a vöröshagyma termelői ára – 100 kilogrammra vetítve – 84 euró. A kínálat ugyanakkor egyre szűkösebb, az export és a belföldi piac élénk forgalma miatt a készletek jelentősen megcsappantak ott is. Az import főként Hollandiából Szlovákiából, Németországból és Ausztriából érkezik. Az árak ugyanakkor a külpiacokon is nagyon magas szinten vannak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







