Újabb, alig több mint tíz éve épült kilátót kell elbontani Magyarországon. A Szekszárdi-dombság egyik kedvelt kirándulóhelyén álló Bati-kereszt kilátót október 19-től lezárják.
Nagyszombaton elindult a Bahart első hajója, kezdetét vette a 177. hajózási szezon. Legalább olyan jó évet szeretne zárni 2023-ban a Balatoni Hajózási Zrt., mint amilyen a tavalyi év volt a cég számára. Ezért számos újítást, menetrendi változtatást, több programújdonságot vezetett be és tervez a későbbiekben, írja az infostart.hu.
Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít a Bahart, és ahol lehet, mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság – sűrűbben és nagyobb hajókkal indulnak például majd a nyári bulihajók és a gyerekprogramok is. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon. A büfékínálatukban helyi partnerek borai, kézműves sörei szerepelnek, ami jó döntésnek bizonyult. Lesz a Balatoni Körrel egy Gasztrokomp rendezvény, megújul a gyereknapi hajó is – mondta el az InfoRádióban Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
A Bahart megújítja mind a tíz, általa üzemeltetett balatoni kikötőt, ezért egy ötéves programban mindegyiket sorra veszik.
Tavaly Balatonboglár, az idei évben Siófok, Szigliget, illetve Balatonfüred van soron. Ezekben a kikötőkben vizesblokkokat újítunk fel, mólókat cserélünk, wifi-szolgáltatást építetünk ki, úgyhogy számos kikötőben már idén is kézzelfogható jele lesz ezeknek a fejlesztéseknek
- sorolta.
Veigl Gábor elmondta: utasszámban, árbevételben, eredményességben folyamatosan erősödött a cég, amely szeretné az idén legalább a tavalyi sikert elérni. Összességében 2,1 millió utasuk volt 2022-ben, ez a minimális céljuk 2023-ra is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jegyárakon minimális mértékben emeltek,
a vezérigazgató szerint ez az elvégzett hatékonyság-javításnak, fejlesztéseknek, illetve annak köszönhető, hogy az utasszám folyamatosan emelkedik. Tavaly óta online is lehet jegyeket venni, ez egyre népszerűbb az utasok körében. A lehetőség további népszerűsétésére kampányokat terveznek idén, így aki online vásárol, alkalmanként kedvezményes áron juthat majd jegyhez.
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







