Döbbenetes tény, de az ezredforduló után több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, így ma már minden második fecske eltűnt az ereszek alól. Mit tehetünk,...
A Kormány honlapján publikált hivatalos lista szerint Békés megyében 59 településen lesz elérhető a Falusi CSOK. A HelloVidék mutatja a Békés megyei települések teljes listáját, ahol használt lakóingatlanra is elérhető lesz a támogatás. A Falusi CSOK-ot egy- két- és háromgyermekes családok is igényelhetik.
A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák
A tanyákra is kiterjedő falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Mint ismert, a kormány határozata szerint a Falusi CSOK az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.)
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános CSOK szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A CSOK-ot használt lakásra is akkora összegben lehet majd igénybe venni az érintett kistelepüléseken, mint máshol az új építésű lakásokra. A 3 gyermeket nevelők vagy vállalók például tehát 10 millió forintot vehetnek fel használ lakásra is. A Falusi CSOK-ot várhatóan 2019. július 1-től lehet igényelni a támogatást nyújtó kereskedelmi bankokban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Falusi CSOK településeinek listáját, megyei bontásban ITT TALÁLOD!
Falusi CSOK - Békés megyei települések listája:
- Almáskamarás
- Békéssámson
- Békésszentandrás
- Bélmegyer
- Biharugra
- Bucsa
- Csabacsűd
- Csabaszabadi
- Csanádapáca
- Csárdaszállás
- Csorvás
- Doboz
- Dombegyház
- Dombiratos
- Ecsegfalva
- Elek
- Gádoros
- Gerendás
- Geszt
- Hunya
- Kamut
- Kardos
- Kardoskút
- Kaszaper
- Kertészsziget
- Kétegyháza
- Kétsoprony
- Kevermes
- Kisdombegyház
- Kondoros
- Körösladány
- Körösnagyharsány
- Köröstarcsa
- Körösújfalu
- Kötegyán
- Kunágota
- Lőkösháza
- Magyarbánhegyes
- Magyardombegyház
- Medgyesbodzás
- Medgyesegyháza
- Méhkerék
- Mezőgyán
- Murony
- Nagybánhegyes
- Nagykamarás
- Nagyszénás
- Okány
- Örménykút
- Pusztaföldvár
- Pusztaottlaka
- Sarkadkeresztúr
- Szabadkígyós
- Tarhos
- Telekgerendás
- Újkígyós
- Újszalonta
- Végegyháza
- Zsadány
A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


