12 °C Budapest

Erdő Péter: Az ember az egyetlen, aki az égre emeli tekintetét

MTI
2018. december 24. 18:30

Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonykor.

A bíboros arról beszélt: Isten megteremtette, fenntartja és kormányozza a világot, mivel azonban felette áll az időnek, számára mindez egyetlen nagy cselekedet. Miközben teremt, kormányoz is, egyszerre tartja fenn és alkotja a világot.

Ha tehát létezünk, akkor a tervének is részei vagyunk.

Mindebből az is következik, hogy "senki sem ismerheti annyira minden rezdülésünket, gyöngeségeinket és vágyainkat, mint ő". "Isten színe előtt élünk, de ez az Isten végtelenül irgalmas." Karácsonykor ugyanis megmutatta, "nemcsak ismeri, hanem vállalja is sorsunkat" - mondta a bíboros.

Erdő Péter rámutatott: Isten küldhetett volna üzenetet, egy próféciát az emberiségnek, hogy érdemes kitartania, mert van örök élet, de nem érte be ennyivel. "Szolidaritást vállalt velünk, magára vette sorsunkat", és ezzel olyan közösség alakult ki Isten és ember között, amit az ember elképzelni sem tudott.

Ezt a találkozást ünnepeljük karácsonykor, és nem véletlen, hogy az emberek ilyenkor úgy érzik, meg kell ajándékozniuk egymást, hiszen Isten emberré válása óta "azzal az örömmel fordulhatunk a másik ember felé, hogy benne is Jézus Krisztussal találkozunk". Hozzátette:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ettől az örömtől, a másik felé fordulástól válik igazán széppé a karácsonyunk, ettől lesz Isten képe reális, erőteljes és közeli.

A bíboros szólt arról is, hogy az élővilág számtalan teremténye közül az ember az egyetlen, aki az "égre emeli tekintetét". Tudatosan reflektál helyzetére a világban, messzebbre néz közvetlen környezeténél és felismeri a mindenség alkotóját.

"Hatalmas méltóság ez, hiszen arra vagyunk meghívva, hogy párbeszédet folytassunk a Teremtővel, hogy keressük akaratát, az ő nagy játékának szabályait, és együttműködve vele gondot viseljünk a teremtett világra" - fogalmazott Erdő Péter.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 27. 13:29
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem