Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a jótállási szabályok betartására. Tavaly a fogyasztói panaszok alapján indult eljárások kétharmadában jogsértést tártak fel a hatóságok, a bírságok összege 94 millió forint volt. Idén azt vizsgálják, hogy a vállalkozások megfelelően tájékoztatják-e a vásárlókat a jótállási jogaikról, és a szükséges dokumentumok is megfelelnek-e az előírásoknak. Külön figyelmet kapnak a tartós fogyasztási cikkek, a javító-karbantartó szolgáltatások és az újonnan épített lakások.
A tavalyi évben érkezett fogyasztói beadványok alapján 447 eljárás indult, amelyek 67 százalékában jogsértést állapítottak meg a kormányhivatalok. A leggyakrabban feltárt hiányosság a jegyzőkönyv felvételének elmulasztása, illetve a felvett jegyzőkönyvek hiányos tartalma volt.
A kötelező jótállás alá tartozó termékek esetében több alkalommal elmaradt a jótállási jegy átadása, illetve az átadott dokumentum nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek. Emellett a hatóság félrevezető fogyasztói tájékoztatást is feltárt, többek között a jótállási és szavatossági jogokkal, valamint azok érvényesítésével kapcsolatban.
A most induló témavizsgálat a korábbiaknál specifikusabban három fő területre terjed ki: az új tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállására, a javító-karbantartó szolgáltatások kötelező jótállására, valamint az újonnan épített lakások és lakóépületek kötelező jótállására. Az ellenőrzések kiemelt területe a fogyasztók részére átadott papíralapú és elektronikus jótállási jegyek tartalmának, valamint az azokban foglalt tájékoztatásoknak a megfelelősége.
A hatóság vizsgálja többek között, hogy a jótállási jegy tartalmazza-e a fogyasztót a jótállás alapján megillető jogokra, azok érvényesítésének feltételeire, határidejére és helyére vonatkozó információkat. Szintén ellenőrzési szempont, hogy a tájékoztatás közérthető, egyértelmű, magyar nyelvű és jól olvasható formában álljon a fogyasztó rendelkezésére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Külön figyelmet kapnak a 100 ezer forintot meg nem haladó értékű, kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek. Ezeknél nem kötelező jótállási jegyet kiállítani, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása azonban továbbra is kötelező. A hatóság a vizsgálat tapasztalatai alapján feltérképezi a visszatérő jogsértéseket, a hiányos tájékoztatási gyakorlatokat és a fogyasztói kockázatokat, amelyek a későbbi, célzott ellenőrzések irányait is meghatározhatják.
Az NKFH célja, hogy a fogyasztók jótállási jogaikról pontos, közérthető és szabályszerű tájékoztatást kapjanak, és jogaikat ténylegesen érvényesíteni tudják. A feltárt jogsértések esetén a hatóság megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jótállásra vonatkozó jogszabályi előírások a vállalkozások gyakorlatában is maradéktalanul érvényesüljenek.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







