Középkorú felnőtt férfi, aki okostelefonnal figyeli kriptopénz- és részvénykereskedelmét. Kis műhelyében tartózkodik.

Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét

2026. október 12. 18:02

Emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 0,9 százalékkal, 142 940,29 pontra erősödött. A növekedés motorja az OTP volt, amelynek árfolyamát a bank sajátrészvény-visszavásárlási programja is támogatta. A többi vezető részvény már vegyesebb képet mutatott: a Mol és a Magyar Telekom árfolyama csökkent, a Richteré nem változott. A részvénypiaci forgalom 36,7 milliárd forintot tett ki.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 36,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, az OTP húzta fel a BUX-ot, amely 0,9 százalékos emelkedésével "belesimult" a nemzetközi, főként az európai piacokon tapasztalt trendbe. Az OTP emelkedését emellett a társaság sajátrészvény visszavásárlási programja támogatta.

A többi vezető részvény kapcsán az elemző megjegyezte, hogy bár az olaj ára emelkedett, a Mol árfolyama csökkent.

  • A Mol árfolyama 79 forinttal, 1,56 százalékkal 4976 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1340 forinttal, 3,33 százalékkal 41 640 forintra erősödött, forgalmuk 28,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 1,25 százalékkal 2530 forintra esett, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 0 forinttal, 0 százalékkal 12 350 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 8977,72 ponton zárt hétfőn, ez 88,03 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27