A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, így a kórházból elbocsátható vált.
Az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadta a gyermekek védelmét erősítő törvénymódosítást. Az új szabályozás szigorítja a gyermekekre káros szexuális tartalmak nyilvános megjelenítésére és a bűnügyi nyilvántartási adatok megismerésére vonatkozó előírásokat. Emellett gyorsabb gyermekvédelmi eljárást vezet be azoknál a gyermekeknél, akik egészségügyi okból már nem szorulnak kórházi ellátásra, de családi vagy szociális helyzetük miatt továbbra is az intézményben maradnak.
Az Országgyűlés 139 igen szavazattal - 51 nem ellenében - elfogadta azt a törvényjavaslatot, amellyel a gyermekek jogainak és biztonságának megerősítése érdekében nyújtottak be. A javaslat indoklása szerint az alaptörvény értelmében minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, az ebből fakadó állami intézményvédelmi kötelezettség teljesítése pedig olyan hatékony szabályozást igényel, amely alkalmas a gyermekeket érő veszélyek megelőzésére, felismerésére és kezelésére.
A védelem középpontjába a pornográf és életkornak nem megfelelő szexuális tartalmak, a gyermekek szexuális kizsákmányolása és bántalmazása, a szexuális célú kapcsolatfelvétel és manipuláció, valamint más, a gyermekek fejlődését súlyosan károsító tartalmak kerülnek.
Módosulnak emellett a bűnügyi nyilvántartási rendszer érintett szabályai: fenntartják a gyermekek védelmét szolgáló adatmegismerés lehetőségét, ugyanakkor a hozzáférést előzetes hatósági kontrollhoz kötik, és további adatvédelmi, technikai garanciákat állapítanak meg. Megerősítik a gyermekek védelmét a közterületi kommunikációban, hogy közterületen vagy más nyilvános térben ne legyen kitéve olyan vizuális vagy audiovizuális kommunikációnak, amely alkalmas testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének káros befolyásolására.
Célul tűzte az előterjesztés a kórházi ellátásra egészségi állapotuk alapján már nem szoruló, de rendezetlen családi, szociális vagy gyermekvédelmi helyzetük miatt egészségügyi intézményben maradó gyermekek kérdésének mielőbbi rendezését.
Egységes, rövid határidőn belül lefolytatandó előzetes gyermekvédelmi helyzetfelmérést vezetnek be, hogy feltárhatók legyenek a gyermek kórházban maradásának okai, és mielőbb meghatározható legyen a gyermek érdekét leginkább szolgáló további intézkedés.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A döntésről Bujdosó Andrea Anna, a TISZA parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője is beszámolt Facebook-oldalán. Elmondta, hogy a jogszabály kiemelt hangsúlyt fektet a megelőzésre a médiában, a reklámokban és a politikai kommunikációban, szigorítja a gyermekekkel foglalkozó szakemberek ellenőrzését, valamint gyorsítja a kórházakban maradt kiskorúak elhelyezését. Az új szabályozás központi eleme a megelőzés - hangsúlyozta. A változtatások a köznevelést is érintik, ahol a biztonságos környezet megteremtése érdekében szigorúbb ellenőrzés alá vonják a gyermekekkel kapcsolatba kerülő személyeket.
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







