Brutális pénzszórás fenyegeti a gazdaságot: drága átverés áldozata lehet Magyarország is?

Egyre több projekt tűnik környezetbarátnak, de a valóság gyakran ennél jóval elkeserítőbb. A látszat-zöldítést vagy más néven zöldre festést az angol nyelvben találóan greenwashing-nak nevezik, aminek közvetlen gazdasági és társadalmi következményei vannak. Amikor beruházásokat „zöldként” címkéznek anélkül, hogy azok valódi környezeti hatást érnének el, az félrevezeti a befektetőket és végső soron rossz helyre irányítja a forrásokat. Ez viszont lassítja a klímacélok teljesülését, de növeli a költségeket is. Bár papíron haladást rögzítenek, a valós problémák megoldatlanok maradnak. Eközben a „zöld” ígéretek mögött nincs és nem is lesz tényleges eredmény, a lakosság és a vállalkozások pedig egyre szkeptikusabbá válnak a fenntarthatósági kezdeményezésekkel szemben. Ez viszont hosszú távon jelentősen gyengítheti a gazdaság alkalmazkodóképességét.

Durván növekednek a klímaváltozás gazdasági és társadalmi költségei

Az Európai Bizottság javaslata általános 35 százalékos klíma- és környezetvédelmi kiadási célt határoz meg a 2028-2034 közötti hosszú távú uniós költségvetésben, ami több mint 700 milliárd euró mozgósítását jelentené. A Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervek eközben a regionális fejlesztési és a közös agrárpolitikai forrásokat egyesítik, amelyek 43 százalékos célértékkel a fő eszközöket biztosíthatják a helyi közösségek és vállalkozások támogatására a Zöld Átmenetben. Ugyanakkor az már most látszik, hogy hiányzik egy kifejezetten környezet- és klímavédelmi célú, helyi és regionális szereplők számára elérhető külön program, mint amilyen jelenleg például a LIFE-program, az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai finanszírozási eszköze. Ez a megközelítés viszont növeli a „látszat-zöldítés” kockázatát, és háttérbe szoríthatja a valódi zöld beruházásokat, amelyek kulcsfontosságúak lennének a versenyképesség és az energiafüggetlenség szempontjából.

A kiadások 43 százalékát tehát klíma- és környezetvédelemre kell fordítani, ám az uniós kibocsátáscsökkentési intézkedések 70 százalékáért és a klímaadaptációs politikák 90 százalékáért a városok a felelősek. Ha tehát a helyi döntéshozók nem vesznek részt a tervezésben, a 43 százalékos cél nem lesz teljesíthető

– emelték ki a döntéshozók az Európai Régiók Bizottságának Környezetvédelmi, Éghajlatváltozási és Energiaügyi Szakbizottsága (ENVE) legutóbbi ülésén, amelyre a Pénzcentrum is meghívást kapott.

Az ülésen az uniós döntéshozók a következőket fogalmazták meg:

• többszintű kormányzás biztosítása, hiszen a partnerségi terveknek minden régió és város számára biztosítaniuk kell forrásokat;
• kötelező regionális és városi részvétel;
• a klímaberuházásokat a versenyképesség részének kell tekinteni;
• az Európai Versenyképességi Alap biztosítson közvetlen finanszírozást a helyi klíma- és energiaprojektek számára;
• a „kettős felhasználású” infrastruktúra kiemelt fontosságú (egyszerre szolgál gazdasági és biztonsági célokat);
• a LIFE programot önálló formában fenn kell tartani;
• közvetlen finanszírozás a városok és régiók számára.

Formális klímacélok, láthatatlan környezeti javulás?

A bizottság elfogadta álláspontját a következő többéves pénzügyi keretről (2028-2034 Multiannual Financial Framework, röviden MFF) is, ahol a tagok hangsúlyozták, hogy a klímasemlegesség felé való előrelépés és a fenntartható energetikai átmenet megvalósítása nemcsak környezeti szükségszerűség, hanem gazdasági érdek is, amit a jelenlegi energiaválság bizonyít. Ugyanakkor a jelenlegi MFF-javaslat nem tartalmaz egyértelmű eszközt a teljes területi potenciál kiaknázására, és hiányosak a területi hatásvizsgálatok.

Ha a tiszta energiára való átállásban előtérbe helyezzük a klímaberuházásokat, azzal növeljük ellenálló képességünket a globális kihívásokkal szemben. Ez tehát alapvető prioritásunk. Az Európai Bizottság becslése szerint az Egyesült Államok-Izrael és Irán közötti háború kezdete óta az EU fosszilisenergia-importja több mint 22 milliárd euróval drágult. Ez már másodszor mutatja meg világosan, mennyire függünk a fosszilis energiahordozóktól és mennyire sérülékenyek vagyunk. Az árak kilengése, amit a globális események váltanak ki, újra és újra rámutatnak erre. A strukturális beruházások, a helyben termelt megújuló energia és az energiahatékonyság azonban segíthetnek csökkenteni a függőséget, miközben hozzájárulnak a globális céljainkhoz, erősítik gazdasági szuverenitásunkat, stabilizálják az energiapiacokat és felkészítenek a jövő kihívásaira

– magyarázta az ülésen Rafał Trzaskowski, a Régiók Európai Bizottságának jelentéstevője.

Hozzátette: a klímaadaptációba történő befektetések kulcsfontosságúak a klímaváltozás okozta károk mérséklésében, amelyek infrastruktúrát, lakóingatlanokat és gazdasági értékeket pusztíthatnak el. Ahogy azt kiemelte, a vállalkozások, a tiszta technológiák, a körforgásos gazdaság és más fenntartható ágazatok támogatása ösztönzi az innovációt, miközben új üzleti lehetőségeket teremt, ami ma különösen fontossá vált.

És itt kapcsolódik be az előbb említett, többéves pénzügyi keret. A jelenlegi javaslat szerint klíma- és környezetvédelmi célokra mintegy 700 milliárd eurós forrást fordíthatunk a jövőben. Papíron tehát minden adott ahhoz, hogy az unió valóban felgyorsítsa a „zöld átállást”. A probléma azonban éppen itt kezdődik. A döntéshozók szerint a célok ugyan ambiciózusak, de a megvalósítás keretei bizonytalanok. Ha nincs egyértelműen meghatározva, hogy pontosan mi számít valóban „zöld” beruházásnak, és nincs megfelelő területi kontroll, akkor könnyen előfordulhat, hogy a források egy része csak formálisan szolgálja a klímacélokat, vagyis nem eredményez tényleges kibocsátáscsökkentést vagy környezeti javulást.

Fel kell ismerni a regionális sajátosságokat

A szakértők egyetértettek abban, hogy az uniós költségvetésnek elegendő forrással kell rendelkeznie a környezetvédelmi, klíma- és biodiverzitási vállalások teljesítéséhez. Ahogy kiemelték, ugyanakkor erősebb, dedikált finanszírozásra van szükség a természet és a biodiverzitás helyreállításához, amit folyamatos és kiszámítható finanszírozással kell támogatni.

A parlamentben még folyamatban vannak a tárgyalások a hosszú távú költségvetésről és a különböző programokról. Fontos lenne azonban, hogy ismerjük el a regionális sajátosságokat és azoknak a régióknak a problémáit, amelyek a leginkább ki vannak téve a klíma- és környezeti kihívásoknak. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian láttak már képeket tragikus környezeti katasztrófákról, amelyek saját városukat vagy régiójukat érintették. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy el kell ismerni a helyi hatóságok kulcsszerepét a klímaadaptációs intézkedések végrehajtásában, valamint a környezet- és biodiverzitásvédelemben. Ebben a tekintetben a nemzeti és regionális partnerségi tervek kulcsfontosságúak lesznek ezeknek a céloknak a megvalósításában

– emelte ki az ülésen Pierfrancesco Maran, az Európai Parlament ENVI bizottságának elnöke, aki szerint a közelmúlt eseményei és a közel-keleti háború hatásai minden eddiginél világosabban megmutatták, hogy a családokat és a vállalkozásokat támogatni kell ebben az átmeneti időszakban, amihez az ambiciózus klíma- és környezetvédelmi célkitűzések alapvető fontosságúak, hogy mozgósítani lehessen a szükséges köz- és magánberuházásokat, növelve az országok iparának versenyképességét.

A biodiverzitás kérdése külön hangsúlyt kapott a vitában. A döntéshozók egyértelműen amellett érveltek, hogy a LIFE programnak meg kell őriznie önálló státuszát, hiszen ez az egyetlen olyan uniós finanszírozási eszköz, amely kifejezetten a környezetvédelemre, a természetvédelemre és a klímafellépésre fókuszál. Az Európai Parlament költségvetési bizottsága azonban megerősítette, hogy a program csak akkor tudja betölteni szerepét, ha külön, folyamatos és kiszámítható források állnak mögötte. Ellenkező esetben fennáll a veszélye, hogy a természetvédelem és a biodiverzitás szempontjai háttérbe szorulnak a nagyobb, többcélú pénzügyi eszközökben.

A LIFE program kézzelfogható eredményeket hozott Magyarországon is. Az elmúlt években több olyan projekt valósult meg, amely

közvetlenül hozzájárult hazánkban a természeti értékek megőrzéséhez és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz.

Ilyen például a pannon szikes élőhelyek helyreállítása a Hortobágy térségében, ahol a vízvisszatartás és az élőhelykezelés révén sikerült javítani a biodiverzitást és növelni a terület ellenálló képességét a szárazodással szemben. Hasonlóan fontosak voltak a vizes élőhely-rehabilitációs programok a Duna mentén, amelyek a természetvédelem, illetve az árvízvédelem szempontjából is kulcsszerepet játszanak.

A program támogatásával zajlottak emellett hazai fajvédelmi programok, többek között a rákosi vipera megőrzését célzó projektek, amelyek révén sikerült stabilizálni az egyik legveszélyeztetettebb hazai faj állományát, vagy a parlagi sas és más ragadozó madarak védelmét szolgáló kezdeményezések. Illetve egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a városi és energetikai projektek, például az energiahatékonyság növelését vagy a klímaadaptációt támogató pilot programok.

Hol jelenik meg a greenwashing Magyarországon?

A greenwashing jelensége Magyarországon azonban csak ritkán jelenik meg látványos visszaélések formájában. Úgy tűnik, sokkal inkább nehezebben megfogható módon tapasztalhatjuk, például a kommunikáció és a valós környezeti hatás közötti különbségekben. Az egyik leggyakoribb terület az ipari és energetikai beruházások világa, ahol egy-egy projekt bár „zöldként” jelenik meg (például az energiahatékonyság vagy az alacsonyabb közvetlen kibocsátás miatt), miközben a teljes működés energiaigénye, vízfelhasználása vagy ellátási lánca már jóval összetettebb képet mutat.

Hasonló jelenséget figyelhetünk meg az ingatlanpiacon is, hiszen az újonnan épülő lakóparkok és irodaházak gyakran kapnak „zöld” vagy „fenntartható” címkét, mert megfelelnek bizonyos energetikai előírásoknak, esetleg megújuló elemeket használnak. Ugyanakkor ritkábban kerül szóba az, hogy ezek az épületek pontosan milyen anyagokból épülnek, vagy hogy milyen a teljes életciklusuk környezeti hatása.

És ott van az uniós források felhasználása, ahol szintén felmerülhet a kérdés: vajon minden „zöldként” elszámolt projekt hozzájárul a klímacélokhoz? Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egyes fejlesztések leginkább az adminisztratív besorolás alapján kerülnek a környezetvédelmi kategóriába, miközben a tényleges hatásuk azonban erősen korlátozott. Ezért is lesz kiemelten fontos kérdés mindez a következő uniós költségvetés kapcsán, ahol a források jelentős részét már eleve „zöldként” tervezik elkölteni. Ám a jelenlegi vita egyik kulcskérdése, hogy az új költségvetésben megmarad-e ez a célzott, jól működő finanszírozási forma, vagy a források beolvadnak egy tágabb rendszerbe, ahol könnyebben elveszhetnek a valódi környezeti prioritások.