A jelenlegi számítások alapján a hét eleji csapadékos, szeles idő után fokozatos melegedés kezdődik Magyarországon.
Ma kettősség jellemzi hazánk időjárását: míg délnyugaton a napsütésé lesz a főszerep, északkeleten borult, csapadékos időre kell készülni. A délutáni órákra a hőmérséklet az ország nagy részén 17 és 23 fok közé emelkedik.
Napközben az ország délnyugati felén napos, gomolyfelhős időre van kilátás. A középső és délkeleti tájak felett húzódó felhősáv fokozatosan északkelet felé tolódik, miközben lassan felszakadozik. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. A keleti és északkeleti régiókban azonban továbbra is maradnak tartósan felhős területek.
Csapadékra egyre inkább északkeleten kell számítani. Ezen a területen kisebb eső, zápor, sőt akár zivatar is kialakulhat. Az esti órákban a nyugati vidékek fölé is besodródhat egy-egy zápor. Mindeközben a nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül. Az Észak-Dunántúlon a légmozgást helyenként erős széllökések is kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 17 és 23 fok között alakul. Ennél hűvösebb csak a tartósan borult keleti, északkeleti tájakon lesz. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








