Arany és fényes ókori római érmék fekete háttéren. Pénz halmozott. 3d renderelés

Felülteljesített a BUX az európai átlaghoz képest

2025. május 7. 18:44

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 897,67 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 92 823,26 ponton zárt szerdán.  

A részvénypiac forgalma 22,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője  elmondta: az amerikai piacok óvatos optimizmussal nyitottak, a vezető európai tőzsdeindexek viszont mínuszba fordultak délután.

A régiós tőzsdék ugyanakkor felülteljesítettek, a BUX is emelkedéssel zárt, a jelek szerint az alulértékeltebb piacok felé fordultak a befektetők.

A hazai részvényindexet főként az OTP és a Magyar Telekom húzta, a távközlési vállalat részvényeit szerdán lehetett utoljára idei osztalékszelvénnyel venni - tette hozzá. A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2986 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 1,72 százalékkal 26 600 forintra erősödött, forgalmuk 15,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 26 forinttal, 1,54 százalékkal 1716 forintra nőtt, forgalma 3,7 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 820 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8480,83 ponton zárt szerdán, ez 41,78 pontos, 0,5 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31