Lars Klingbeil német pénzügyminiszter javaslatai éles vitát robbantottak ki a gazdasági miniszterrel, ami komoly feszültséget okoz a berlini kormánykoalíción belül.
Tovább szigorodnak a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályok, a kormány új törvényjavaslatot készít – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
A nemzeti érdekek érvényesítése érdekében a teljes körű szabályozás megalkotásáig a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvény alkalmazására nem kerül sor – jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint írták, a magyar munkaerő és a magyar lakosság védelme érdekében átfogó beavatkozásra van szükség a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és foglalkoztatását érintően, a kormány ezért azt a döntést hozta, hogy új alapokra helyezi és szigorítja a bevándorlással és a munkavállalással kapcsolatos szabályokat.
Új törvényjavaslatot alakít ki és teljes körűen felülvizsgálja a hatályos idegenrendészeti szabályozást
– közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az új törvényjavaslat minden harmadik országból érkező számára egyértelművé fogja tenni, hogy Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni.
A magyar családok védelme érdekében az üres álláshelyeket a magyar munkaerő-tartalék aktivizálásával, az álláskeresők és inaktívak bevonásával kell feltölteni
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– írták, hozzátéve: a jövőben külföldi munkaerő alkalmazására csak és kizárólag akkor kerülhetne sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek, ezért a lehető legszigorúbb szabályozás kialakítására van szükség.
A mostani döntés érdekes annak fényében, hogy a kormányfő egy korábbi beszédében, mint valós igény, jelölte meg 500 ezer vendégmunkás Magyarországra hozását. Ezt alapozta meg a parlament különböző törvényekkel, amelyekkel könnyebbé vált a vendégmunkások behozatala, illetve a küldő országok köre is szélesebb lett. Első kontingensük (10 ezer fülöp-szigeteki munkás, valamint 600 indiai teherautósofőr) érkezése még idén várható. Közben épülnek a lakóparkok, konténer városok is az érkezőknek.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








