1 °C Budapest
cow milk country farm pen calves cows calf

Zuhan a tej ára: ki tudja, hol áll meg?

2023. május 10. 09:14

Nehéz helyzetben vannak a hazai tejtermelő gazdaságok, mert az uniós túltermelés miatt folyamatosan esik a nyerstej felvásárlási ára, ugyanakkor a fogyasztáscsökkenés a késztermékek átadói árai is alacsonyabb szintre kerültek - írja a VG. Eközben az állatok ellátását még mindig a múlt évi drága takarmányból kell megoldani, és sokan magas áron szerződtek az áram- és gázszolgáltotókkal is.

Közel 6 százalékkal csökkent a nyers tej ára márciusban, kilogrammonként 204 forintot ért el. Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta: az európai uniós ár és mennyiségi tendenciák a nyerstej és az importált késztermékek szempontjából is meghatározók a magyar piac számára. A hazai folyamatok  lekövetik az európai trendeket.

A nyerstej uniós átlagára a január óta eltelt négy hónapban összesen 16 százalékot esett vissza, melynek fő oka a túltermelés. Ezt követik le a hazai árak is. "A tavalyi rekord magas európai uniós tejáraknak köszönhetően Észak- és Nyugat-Európa tejtermelése tavaly ősztől erősödésnek indult, jelentős feleslegek kezdtek kialakulni" – mondta a szakember. Az EU tejpor, illetve vaj kereskedelme a harmadik országok felé lelassult, hiszen a tavalyi energiaárak drasztikus emelkedése miatt. A visszaesés még az idén is folytatódik.

A magyar nyerstej kiviteli ára a tavalyi rekordszintről 2023 márciusára több mint 100 forinttal, csaknem 45 százalékos csökkenéssel 132,5 forintra süllyedt kilogrammonként – emelte ki Harcz Zoltán. A hazai tejtermékek belföldi értékesítésében is csökkenés mutatkozott: áprilisban az egy évvel korábbi szinthez képest vajból például 15 százalékkal, tejfölből 28 százalékkal, túróból 30 százalékkal kevesebbet adtak el a belföldi piacon a gyártók. 

Ezzel együtt a feldolgozói átadói árak is estek. Hiába estek ugyanakkor a takarmányárak is, a termelők még a tavalyi drága gabonakészleteiket használják. Ráadásul vannak, akik az energia beszerzéseiket önhibájukon kívül a lehető legrosszabbkor rögzítették, akár egy évre is - így a mostani olcsóbb gáz- és elektromos áramárak rájuk nem vonatkoznak. Mindezek miatt rendkívül nehéz időszak ez a magyar gazdáknak és ugyanilyen nehéz 1-2 hónap áll előttük a terméktanács ügyvezető igazgatója szerint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem