Üdvözli a LIGA Szakszervezetek, hogy a Magyar Orvosi Kamara visszakaphatja korábbi jogait és köztestületi státuszát.
Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 nem ellenében elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a zárószavazás előtti beszédében - szokatlan módon - új kockázatokra figyelmeztette a kormányt és új javaslatokat tett, de ennek ellenére nem látta indokoltnak, hogy ne adja rá az elfogadó pecsétjét. A benyújtott törvényjavaslathoz képest egyes kiadási előrások összesen 170 milliárd forinttal megemelkednek, ezt részben ellentételezik a növekvő bevételek, főleg a fogyasztáshoz kapcsolódó magasabb adóbevételek.
Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi ismertetése szerint a kormány számol az ukrajnai háború elhúzódásával, amely válságot hozhat, számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal.
A kormány ígérete szerint a büdzsé forrásait a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint arra fordítják majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







