25 °C Budapest
Folynak a tárgyalások az új adóról: Magyarországon is bevezetnék, így áll most az ügy

Folynak a tárgyalások az új adóról: Magyarországon is bevezetnék, így áll most az ügy

2022. április 19. 12:27

Április 5-én ismét tárgyalást folytatott a 27 uniós tagállam pénzügyminisztere az OECD globális minimumadó szabályainak uniós bevezetéséről. Az eddig tiltakozásukat kifejező tagállamok többsége elfogadta a szabályok legfrissebb tervezetét, de ennek ellenére ez alkalommal sem született egyhangú megállapodás Lengyelország fenntartásai miatt.

Az egyeztetések tárgya az az irányelv-tervezet volt, amely a globális minimumadó EU-n belüli egységes implementálását biztosítaná. A tervezetet első ízben az Európai Bizottság még tavaly decemberben publikálta az OECD modell szabályaira alapozva. A tervezet azóta több alkalommal is módosult, annak érdekében, hogy a 27 tagállam mindegyike támogatni tudja a szabályok bevezetését.

Ezen módosítások közül talán a legjelentősebb a szabályok alkalmazásának egy évvel való elhalasztása, ugyanis míg az eredeti tervezet 2023. január 1-től rendelte volna alkalmazni a globális minimumadó rendszerének fő szabályát, ez az időpont a módosított tervezetekben gyakorlatilag egy évvel elhalasztásra került, és a tervezet fő szabálya 2023. december 31-től lenne alkalmazandó

– mondta el Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.

Az alkalmazás halasztása mellett több technikai módosítás is megjelent a legfrissebb tervezetben, amelyek hatására a legutóbbi egyeztetéseken még vonakodó Málta, Észtország és Svédország az irányelv-tervezet támogatása mellett döntött.

Az április 5-i ülésen már csak egyedül Lengyelország vétózta meg az irányelv-tervezet elfogadását. Lengyelország azzal indokolta döntését, hogy a globális adóreformról szóló nemzetközi egyezségnek két pillére volt, amelyek koordinált és egyidejű bevezetése a globális megállapodás alapját képezte. Az első pillér a legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalatcsoportok jövedelmeinek adózási célú újraosztását célozza azon országok közt, ahonnan a vállalatcsoportok bevételt szereznek, míg a második pillér a globális társasági minimumadó bevezetését írja elő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A globális adóreform első pillérének bevezetése azonban lassan halad, főleg az Amerikai Egyesült Államok oldaláról, Lengyelország álláspontja szerint pedig ragaszkodni kellene a két pillér egyidejű bevezetéséhez

– tette hozzá Reich András, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

Tekintettel arra, hogy az EU-nak nincs érdemi ráhatása az első pillér bevezetésére olyan országokban, amelyek nem tagállamai, kérdés, hogy Lengyelország támogatni tudja-e majd az irányelv-tervezet elfogadását az EU pénzügyminisztereinek következő, május 24-re tervezett ülésén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 10:17
Gyermekenként 100 000 forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak 2026-ban a rászoruló iskolás gyerm...
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?