Velence 2026-ban tovább szigorítja a turistaforgalom szabályozását: az egynapos látogatóknak a főszezonban ismét belépődíjat kell fizetniük.
Minden esélyünk megvan arra, hogy a gazdasági növekedést idén akár 6 százalék közelébe is toljuk, jövőre pedig a 7 százalék sem elképzelhetetlen - mondta el Nagy Márton. A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója arról is beszélt, hogy a legfontosabb kihívás most a gazdaság újraindítása, amiben főszerepet játszik az állami és a családi beruházás, és a következő hét évben erre 50 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre.
"2020-at lezártuk, körülbelül 6 százalékos lehetett a gazdaság visszaesése. Az idei év sokkal jobb lesz, 5-6 százalék közötti növekedés sem elképzelhetetlen, 2022-ben pedig akár 6-7 százalék közötti növekedésre is lehet. Hátunk mögött fogjuk hagyni a szomszédos országokat, újra a régió éllovasai lehetünk a válság után" - mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A gazdasági főtanácsadó úgy véli, hogy a GDP-növekedés tekintetében mindennek az az alapja, hogy milyen gyorsan lesz átoltva a lakosság és mikor lehet kinyitni.
- mondta el a szakértő, aki arról is beszélt, hogy a fiatalok 2022-től érvényes adómentessége nagyon nagy horderejű lépés. A 16-tól 24 évig tartó korosztályban egymillió ember van, ebből 280 ezren dolgoznak, ráadásul nagyon magas az úgynevezett inaktivitási ráta, ez azt jelenti, hogy nem is keresnek munkát. Állítása szerint az szja-mentesség nagyobb ösztönző arra, hogy aktívabbak legyenek és munkát keressenek, ezért a munkaerőpiacot ez segíti.
- mondta el Nagy Márton.
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








