A Copernicus jelentős növekedést mutatott ki a veszélyes "trópusi éjszakák" számában is.

Durva hőséggel, extrém UV-sugárzással kezdődik a jövő hét: így hűtsd a lakást a kánikulában
Extrém erős UV-B sugárzás várható hétfőn az országban - közölte a HungaroMet Zrt. Azt írták: hétfőn az UV-index várhatóan meghaladja a 8-as értéket az országban, extrém UB-B sugárzás várható. Hangsúlyozták, fokozottan kell védekezni a napsugárzás által okozott leégés ellen.
A meteorológiai szakértők szerint amennyiben lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, és javasolt vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - tették hozzá.
Vasárnap délután még általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyok időszakosan jobban össze is állhatnak, majd estére fokozatosan csökken a felhőzet. Néhol az északkeleti határvidéken kisebb zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 34 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.
Este a gomolyfelhők feloszlanak, és általában kiderül az ég, de főként az északkeleti országrészen előfordulhatnak felhősebb körzetek, illetve délnyugatra magasszintű felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északias szél hajnalig gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hűvösebb lehet a hajnal.
Érdemes az éjjel kiszellőztetni, és hamar becsukni hétfőn reggel az ablakokat!
Hétfőn Csongrád-Csanád vármegyében másodfokú riasztás lesz érvényben magas középhőmérséklet miatt, mely 27 °C felett alakulhat. Mindössze 5 megye ússza meg az extrém hőséget: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, a többi megyére elsőfokú riasztást adtak ki. Napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de egy északkeleti összeáramlási vonal mentén néhány gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé élénk, kevés helyen erős is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul, az északkeleti megyékben maradhat 30 fok alatt a csúcsérték.
Kedden várható enyhülés, szerdán viszont ismét a fél ország - az egész Dunántúl, Pest megye, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád - területén elsőfokú riasztás lép érvénybe. Kedden derült, napos vagy legfeljebb gyengén felhős időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északkeleti, keleti szél főleg a Tiszántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között alakul, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul, az északkeleti tájakon lesz mérsékeltebben meleg az idő.
Szerdán pedig derült, száraz idő várható. Csak kevés helyen élénkülhet meg a nagyrészt keleties irányú szél. Hajnalban döntően 12, 17 fok valószínű, ennél alacsonyabb értékeket a hidegre hajlamos helyeken, magasabb értékeket a tópartoknál, belvárosokban mérhetünk. Délutánra 32, 36 fok közé melegszik fel a levegő.
Tippek hőség idejére
Egész héten várható, hogy szenvedni fogunk a hőségtől, ezért érdemes előre gondolkodni, mivel segíthetünk a helyzeten. Sok lakásban még mindig nincsen klíma, viszont a társasházak, panelek, családi házak falai egyre inkább átmelegszenek, egyre kevésbé tudnak visszahűlni, hiába van éjjel hűvösebb. Vagyis egyre nagyobb kínszenvedés napközben a négy fal között lenni. Vannak szerencsére trükkök, amivel klíma nélkül is ki lehet bírni a hőséget.
Az első és legfontosabb tanács, hogyha javítani nem tudsz rajta, legalább ne ronts a helyzeten! Ne fokozd a lakás túlmelegedését (többnyire figyelmetlenséggel). Viszont a tétlenkedésnek sincs helye: ne vegetálj a pokoli meleg lakásban, hanem cselekedj!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Kapcsolj ki minden elektromos berendezést, a hűtőt és a létfontosságúakat kivéve: ne menjen a háttérben a tévé, PC, laptop + monitor feleslegesen és pláne ne egész nap. Kapcsold ki mikor ebédelsz, vagy elmész. Ne égesd a villanyt se! Minden bedugott berendezés, töltő, bármi a konnektorokban hőt termel - húzd ki mind.
- Kerüld a sütés-főzést: ha már így is meleg van, akkor ne gondolj, hogy "csak fél óra, összedobok egy tésztát". Ezzel rengeteg rontasz a helyzeten. Egyrészt érdemes olyan ételekből feltankolni a kánikulai napokra, amelyeket elég megmikrózni, illetve ha muszáj főzni, akkor hajnalban, vagy este álljunk neki a műveletnek. Néhány tipp a főzéshez kánikulában:
- Zárd ki a hőséget: sok lakás azért is melegszik túl, mert egyszerűen beengedjük a hőséget. Az persze fontos, hogy legyen oxigén, de érdemes inkább éjjel szellőztetni, és mindent becsukni, ahogy feljött a nap. Hőség idején legyen zárva minden nyílászáró, behúzva minden függöny (duplafüggönyt is lehet tenni!), leengedve minden redőny. (A sima sötétítőfüggönyt is le lehet cserélni black out függönyre.) Aki télen ablakpárnát használ, hogy ne jöjjön be a hideg a rossz nyílászárónál, annak érdemes nyáron is "szigetelni" valamivel a rossz nyílászárót, hogy a meleg kint maradjon.
- Válaszd le a legmelegebb szobákat: Minden lakásnak megvan az a szobája, amelyik a leginkább felmelegszik a fekvése miatt. Érdemes lehet azokon a napokon, amikor a legmelegebb van, nem is használni ez(eke)t. Igen, a hálóból kiköltözni a nappaliba aludni pl., és a hálót ki se nyitni szeptemberig... mert ha a meleg szoba le van zárva, az is szigeteli a többi szobát.
- Szellőztess gátlástalanul: sok panel, rosszul felosztott nagypolgári lakás elrendezése olyan, hogy egyszerűen képtelenség rendesen átszellőztetni. Érdemes levetkőzni a gátlásainkat és tárva nyitva hagyni a bejárati ajtót is (nagyvárosi őslakók ezen meg sem lepődnek). Csinálhatunk huzatot mesterségesen is: állítsuk a ventillátort az ablakba, vagy oda, ahová szeretnénk, ha menne a hűvös levegő (tehát mindenképp befelé).
- Le a textillel: hőség idején mindenki igyekszik lengén öltözni, de kevesen tudják, hogy nem csak a mennyiség, hanem a minőség ebben is számít. A ruha anyaga meghatározó lehet: kerüljük a gyapjút tartalmazó darabokat és a túlságosan "műanyag" ruhákat is. Szabaduljunk meg őszig továbbá a hőgyűjtő, poros függönyöktől, vastag szőnyegektől, mert ezek is csak sugározzák a hőt.
A fenti praktikákkal távoltartottuk a meleget, de a hűtésről se feledkezzünk el. A lakás hűtésére is van néhány házi praktika, de elsősorban inkább a saját testünk hűtésére érdemes koncentrálni! (Az egyértelmű lehetőségeket, a klímán kívüli lakáshűtő berendezéseket mindenki ismeri, ezt most nem részletezzük.)
- A víz minden formája segít a melegben. Igyunk sok vizet, zuhanyozzunk gyakrabban hűvös vízzel, tegyünk a nyakunkba, homlokunkra hidegvizes borogatást, készítsünk jeges lábfürdőt, mossuk fel a padlót, illetve teregessük bent a vizes ruhákat - a párolgás ugyanis hőt von el a környezetéből, vagyis hűti azt.
- Használjuk ki a hűtő adta lehetőségeket: fogyasszunk hűtött italt, ha kimelegedtünk. Az esti pihenés elősegítéséhez hűtsük le a lepedőt. Fogyasszunk hideg ételeket.
- Terejük el a figyelmünket arról, mennyire melegünk van, vagy legalábbis ne rontsunk a helyzeten azzal, hogy olyan filmeket nézünk, vagy könyeket olvasunk, ahol emberek ivóvíz nélkül menetelnek a Szaharában. Inkább olyan tartalmakat fogyasszunk, amelyet "hűsítőek", télen játszódnak. Furcsán hangozhat, de segít.
Ismerd fel a kritikus helyzetet és menekülj!
Sokan kitikkadva kuksolnak a meleg lakásban, nem is képesek a hőségtől érdemben semmit sem csinálni bent. Ahogy megy fent a hőmérséklet, a közérzet egyre rosszabb, depresszióba is átfordulhat! Ne hagyjuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ha bent már elviselhetetlen, akkor menjünk ki! De nem akárhová.
Aki home officeban dolgozik, elmehet a klimatizált irodába, vagy akár egy kávézóba, ahol jobb idő van (és tud gondolkodni is a melegtől). Határozzuk el, készüljünk rá és menjünk!
Ha pedig nem dolgozunk, akkor számtalan hűs oázis közül válogathatunk minden városban (némelyik hely ezek közül még munkára is alkalmas). Ott vannak a múzeumok, képtárak, könyvtárak, plázák, bevásárlóközpontok, mozik, konditermek, és természetesen a fürdők és wellnesek. Ügyet intézni is lehet a klimatizált fiókokban, ilyenkor nem gond, ha több óra, mire sorra kerülünk. A természet közelében szintén elviselhetőbb a meleg, vízparton, erdőben, völgyekben, parkokban stb.
Érdemes lehet az utazásokat, rokonlátogatásokat is kánikula idejére időzíteni. Az autókban, buszokban, vonatokon jellemzően szintén van klíma, ez is kihasználhatjuk: kiruccanhatunk valahová, esetleg egy hűvösebb úticél felé. Szintén keveseknek jut eszébe, hogyha nagyon szenvednek, akkor egyszerűen átmenjenek egy ismerősükhöz, akinél van klíma. Persze nem hívatlanul, de nem valószínű, hogy ne akarnának az ismerősök segíteni ilyen helyzetben.
Az aranyszabály, hogy minden jobb, mint megfőni a pokollá melegedett lakásban! Aki rosszul érzi magát, az pedig mindenképp kérjen segítséget szomszédtól, rokontól, egészségügyi vészhelyzet esetén hívja a 112-őt!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


