Noha klasszikus értelemben vett időjárási front nem vonul át felettünk, a gyors felmelegedés melegfront jellegű tüneteket idéz elő.
Egy vizsgálaton derült ki, hogy a bal szívkamrája alig ötven százalékosan dolgozik, így meg kellett műteni Havas Henriket. A legendás tévés elmonta, a beavatkozás nélkül maximum két éve lett volna hátra.
Nyár elején a Sportkórházba ment térdvizsgálatra Havas Henrik, de már akkor érezte, hogy más gondja is lehet, hamar elfáradt, a sportot sem élvezte. Orvosa beutalta a kardiológiára, ahol kiderült, hogy a bal szívkamrája alig ötven százalékosan dolgozik, így meg kellett műteni a legendás tévést.
Néhány éve már legyőztem a halálos kórt, valamelyest megedződtem abban a harcban, úgyhogy most jöhetett a következő csata az életemért…
- fogalmazott a Blikknek. A Haller utcai klinikán műtötték meg, szívbillentyűcserét hajtottak végre az orvosok.
Ha ez a beavatkozás nem történik meg, az orvosok elmondása szerint egy, maximum két évem lehetett volna hátra. Egyszer csak eldőlök menthetetlenül teniszezés vagy olvasás közben. Ez várt volna rám. Két napot töltöttem az intenzív osztályon, az sem volt egy humorfesztivál. De túl vagyok rajta
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- tette hozzá Havas Henrik.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








