Bár nem ritka látvány magán- és közkertekben, de kevesen tudják, hogy bizony az indiai maszlag, akárcsak hírhedt rokona, a csattanó maszlag is igen mérgező.
Vigyázat! Az áprilisi influenza járványnak is van ereje: ez könnyen becsaphatja a magyarokat
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 14. hetében, április 3-a és 9-e között 154 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. Közülük 18 600 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést.
E hét adataiból azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert részben eggyel kevesebb hétköznap alatt fordulhattak orvoshoz a gyengélkedők, részben sokan lehettek azok, akik az ünnepek előtt, alatt már nem kerestek bajukra orvosi segítséget, mondván, húsvétkor pihenhetnek, gyógyulhatnak otthonukban. Az ezt megelőző teljes héten 200 ezren keresték fel orvosukat és csaknem 30 ezer páciensnél állapítottak meg influenzát, így az azért kiolvasható a számok arányosításából, hogy ha nem is számottevően, de április elején valamelyest tovább csökkenhetett a betegek száma. A szakemberek szerint azonban a vártnál kisebb mértékben.
Ennek oka lehetett a hűvösre fordult idő, mely jobban kedvez a vírusok terjedésének, mint a meleg. De az előrejelzések szerint április második felére már elérkezik a hamisítatlan tavasz, amely tovább akadályozhatja a vírusok terjedését, és elérheti a járványküszöböt – olvasható az A-Lab Pharma Egészségügyi Monitor posztjában.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







